Szilvia
10 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

A videojáték, ami sütit etet a játékossal

2012.09.23. 19:24
Virtuális íjászat pontemberkékre, csókolózás fejben, és a játék, amiben minden fehér – a Tokyo Game Show legfurcsább, legjapánabb játékait kerestük. Hogyan kerül a műanyag puska az asztalra, és miért etet egy videojáték répás sütit a játékossal?

A japán videojátékok arról hírhedtek, hogy közöttük vannak a legfurcsább szórakoztató szoftverek , amik valaha készültek. Gyakran emlegetett példa a Boong-Ga Boong-Ga című fenékenbökés-szimulátor (beépített műfenékkel), vagy a tavaly megjelent Cinema Keiba Japan World Cup 3 című, ritka vicces lóverseny. Az idei Tokyo Game Show, a legnagyobb távol-keleti játékexpo első és második napján a bemutatott hagyományos játékokat próbáltam ki, de szombaton rámentem a kuriózumokra.

Esernyőn játszani?

A TGS-en meglepően sok műszaki és művészeti egyetem képviselteti magát egy-egy kisebb standdal, ezért főleg ezeken keresgéltem, de csalódással kellett tudomásul vennem, hogy a kísérleti játékok többsége valamilyen bevett zsánerhez igazodik, egyszerű klón. Persze ez valamelyest érthető: a játékfejlesztő hallgatók zöme valószínűleg fejlesztőstúdióknál szeretne dolgozni, ahhoz pedig azt érdemes megmutatni, hogy a bevett fogásokat milyen jól tudták elsajátítani. Így főleg egyszerű platformjátékok, kisebb szerepjátékok, ügyességi- és akcióprogramok találhatók az egyetemi standkon.

Azért akad néhány olyan, aminek láttán felvontam a szemöldököm, például a Qumarion nevű játékfejlesztő segédlet, amely a szegény ember motion capture-jének tűnik: a lelke egy mozdulatok beállítására alkalmas modellbábu, aminek mozgását egy magadott virtuális figura követi a bábuhoz adott szoftverben. Az ötlet érdekes, de a bábu mozgása eléggé korlátozott, nem tudja úgy behajlítani az ízületeit, mint egy ember. Kezdő fejlesztőknek mégis jól jöhet.

Nem így a Tokiói Médiatechnológiai Egyetem standján látott esernyő, ami a show legértelmetlenebb fejlesztése. A nyél végéről egy apró projektor vetít képet az esernyő belső felére, és ahogy az ember mozgatja az esernyőt fel és le, úgy pásztáz a kép is egy felhőkarcolón. És hogy ez mire jó? Azt a fejlesztő sem tudja, csak kitalálta, hogy ezt biztosan meg tudná csinálni, és kiderült, hogy tényleg. Amikor tovább faggatom, tört angolsággal azért kibök annyit, hogy Tokióban sokat esik az eső, és szeretne valahogy olyan játékot alkotni, ami az esernyőkön játszható az utcán. Nagy buli lesz egy forgalmasabb novemberi napon.

A Tokiói Műszaki Egyetem a Light Shooter című projekttel vonzza a standjához a látogatókat. A játék kontrollere egy íj, amivel egy nagy kijelzőre kell lőni, piros pötty mutatja, hogy hova száll a képzeletbeli nyílvessző. A kijelzőn fehér pontok láthatók, némelyik mozog, mások statikusak, és ha elég sokáig figyeljük őket, kiderül, hogy bizonyos pontok együtt gyanúsan emberszerűen mozognak. Ekkor kell lőni az íjjal, és reménykedni, hogy jól képzeltük bele a célpontot a felsejlő pontokba. Ilyesmit játékban még nem nagyon láthattunk, a végeredmény mégis olyan, mint Galla Miklós: jópofa, de otthonra nem kéne.

Fessétek feketére az eget

A furcsa címek versenyét az egyik kisebb kiadónál megtalálható Kuma the Bear nyeri, vagyis Kuma, a medve. A Tekken sorozatban már volt egy Kuma nevű medve, de névrokona sokkal aranyosabb jószág, aki minijátékokban cukiskodik. A cím pedig azért fura, mert a Kuma japánul medvét jelent, vagyis a Kuma the Bear olyan, mint Gábor Gábor a Szomszédokból: a medve, kinek neve medve. Mondjuk Fekete István állatos regényeivel mi inkább ne szóljunk semmit.

A leginkább komolyan vehető furcsaságot a Sony standjánál találtam meg: a Giant Sparrow fejlesztőcsapat játéka, az Unfinished Swan, vagyis a Befejezetlen hattyú. Ez jó eséllyel beáll majd a sorba az olyan, kreativitásuk és szépségük révén népszerűvé vált indie játékok mögé, mint a Flow vagy a Journey. A címszereplő hattyú eltűnik egy kisfiú kedvenc festményéről, mire ő felugrik a vászonra, és megpróbálja megkeresni az állatot. Kezdetben az egész világ fehér, azt sem tudja a játékos, merre induljon, viszont van egy hasznos fegyvere, egy festékpacavető. A kilőtt pacák felfedik a környezet falait, tárgyait, felvehető extrákat, és így szépen lassan fel lehet fedezni a játék világát. Csodálatos.

Az ámulatból a Brain Kiss ránt vissza. A játék a Neurosky nevű cég által fejlesztett agyhullámfigyelő kütyü képességeit mutatja be elég viccesen. Az ember kap a fejére egy ilyen eszközt, egy másikat pedig a játékot bemutató csinos hoszteszlány tesz magára, aztán egymást kell nézni 15 másodpercig. Ezalatt a kütyük szenzorai az agyhullámtartományokat mérik, majd az eredmény alapján a játék egy hatfokozatú skálán közli, hogy a két ember mennyire szereti egymást. Nálunk két véglet jött ki: a hosztesz teljesen belém habarodott, én viszont a Brain Kiss szerint rühellem őt, ahogy embert csak rühellni lehet. Bár megnyugtató, hogy a feleségemet fejben sem csaltam meg, azért a rendszert lehetne még finomhangolni. Higgyék el, valójában semmi bajom a csinos hoszteszlányokkal.

Fiam, edd meg azt a brokkolit, vagy nem lesz boss fight!

A Tokyo Game Show Legfurcsább Játéka 2012 megtisztelő címet végül mégiscsak egy felsőoktatási intézmény viheti el. A játékot a Kanagavai Műszaki Egyetem standján találom meg, feltalálója paradicsomnak öltözve demózza. A játékhoz kell egy különleges, böhöm nagy kézifegyverre emlékeztető kontroller, illetve három tálka, bennük valamilyen étel – a show-n bizarr, répás, paprikás és paradicsomos szárazsütik kerültek a tálkákba.

A játék maga egyszerű lövöldözés, háromféle szörny – répa, paprika, paradicsom – támad a játékosra, őket kell kilőni, de a lövedékek gyorsan fogynak. Az újratöltés módja pedig zseniális: enni kell a tálkákból, hogy a szörnyekhez tartozó lőszereket kapjunk. Szenzorok figyelik a játékost, a rendszer tudja, hogy melyik tálkából vesz, egy száj mellé tett érzékelő pedig a rágást figyeli, vagyis nem lehet alibizni, csak rágásra kapunk lőszert. Illetve van még egy feladat: mosolyogni egy jó nagyot a fegyveren levő, a játékos arcára irányuló kamerába. Ez illik a TGS mottójához – „mosolyt kelteni videojátékokkal” –, de fontosabb szerepe is van: a szorgosan összenyammogott lőszert egy mosolyfelismerő algoritmus adja oda tényleg a játékban. Vagyis nemcsak enni kell a répás sütit, hanem őrülni is neki.

Persze ez a kissé túlbonyolított újratöltési módszer működne akkor is, ha történetesen brokkolit, céklát vagy sóskaleveleket tennénk a tálkákba. A játék fejlesztője éppen ilyesmit akar elérni, küldetése ugyanis komoly: azt szeretné, ha műve segítene gyerekeket rászoktatni arra, hogy a zöldséget igenis meg kell enni. Ezt még nekem is emészteni kell, de a show utolsó napjáról még jelentkezem majd a rendezvény tanulságaival és meghökkentő számokkal.