Őrület, hogy mi megy most Berlinben

2015.09.05. 18:32
Az idei IFA kiállítás kütyüfelhozatalban nem dobbantott erőset: kevés fotózásra érdemes standot találtunk, a helyzetet jól szemlélteti, hogy a fitnesszkütyüket gyártó Fibit hatalmas újítása a színes pánt volt az okoseszközhöz. Vagy az, hogy a kiállítás után az újságírók ugyanazt a 3-4 dolgot mutogatták egymásnak a telefonjukon. Pedig több ezer kiállító még több termékkel vonult fel Berlinben.

Zajlik az IFA 2015 kiállítás nyilvános része, amikor már nemcsak a sajtó képviselői léphetnek be a kiállítás területére, hanem mindenki más is. Igazából ezek azok a napok, amikor az újságírók már inkább elkerülik az IFA-t, mert ebben a zajos őrületben már nem lehet kényelmesen nézelődni.

Hiába kell dolgozni pénteken, már délelőtt is jókora tömeg verődött össze. A cégek a piacra dobott termékeken kívül mindenféle látnivalót visznek a kiállításra, hogy egész nap jól szórakozzunk. A Telekom például egy helikopter állított ki, aminek a pilótaszékébe is be lehetett ülni.

Ott vannak az IFA-n az ismertebb dróngyártók is, mint a DJI, de az ázsiai tésztásleves émelyítő szagával átitatott pavilonban a sok alkatrészgyártó és alig ismert cég között igazi gyöngyszemre bukkantunk: a Polaroidra, aminek a standján a patinás márkanevéhez nem méltó, rém gagyi drónok voltak kiállítva.

A Polaroidhoz közeli standon pedig az alábbi okoslávalámpa-hangszóró-vagymiafranc dolog előtt merevedtünk kővé (csak hanggal igazán jó). 

#ifa #ifa2015 #berlin #messe

Tóth Balázs (@bthtzsl) által közzétett videó,

Meglepő volt az is, hogy két-három éve még csak egyetlen 8K (7680×4320 pixel) felbontású tévét találtunk az IFA-n, most viszont már kivétel nélkül mindegyik nagy gyártónál volt egy ilyen óriástévé. Azt azért halkan megjegyeznénk, hogy most még a 4K is túlzás, mert arra is alig találni tartalmat. A tévé méretét jól mutatja, hogy a kétméteres újságíró is csak lábujjhegyen ér fel a magasságával.

A tök fölösleges multimédiás kütyükön kívül vannak hétköznapibb, praktikusabb dolgok is. Például beülhetünk kivasaltatni a hajunkat, és vannak villanyborotvák is. Ha a kiállítás területén elfogyasztott sörök és virslik után büdösnek érezzük a szánkat, akár fogat is moshatunk elektromos fogkefével. A Philipsnél kipróbáltunk egy olyan modellt, amivel nemcsak a fogakat lehet megsikálni, hanem egy másik fejjel a nyelvet is, és van még egy harmadik eszköz, az mentolos léglökettel távolítja el a fogunk közé szorult szutykot.

Mélyebb tudást szerezhetünk a turmixkészítésben.

Vagy vasalhatunk is. Hiszen vasalni tök jó buli, ez egyértelműen látszik az odaállított hoszteszkislányok fején is.

Amíg a felnőttek a maguk felnőttes eszközeikkel szórakoznak, a gyereket letehetik valamelyik hátsó sarokban egy androidos tévé elé, hadd játsszon egy kicsit. A méltán híres Changhong például bemutatta a világ első kétcsipes tévéjét, ami pont úgy nézett ki, mint az összes többi, fogalmunk sincs hány csipes tévé.

Itt azért megemlékeznék arról is, hogy az LG standmegnyitóján külön kihangsúlyozták, végre legyártotta az első lapos 4K OLED tévét. Ez azért elég zseniális húzás. Bedobták elénk a hajlított tévéket, és elhitették velünk, hogy az milyen jó. Most meg világújdonságként adják el nekünk a lapos tévét. Csoda, hogy nem folyik ki a szemünk ilyen sok hülyeség láttán.

#ifa #ifa2015 #berlin #logitech

Tóth Balázs (@bthtzsl) által közzétett videó,

Az is érdekes élmény volt a Showstoppers rendezvényen, amikor a Logitech munkatársa ledobta nekünk a földre a tokjukba csomagolt iPad minit. Azután, mivel nem lett jó a videó, megkértem, hogy dobja le még egyszer. Utána felvette a földről, és miközben tovább magyarázott az ütésállóságról, a mini tokostul az asztalra került, azután rákerült még egy tok, egy billentyűzet, és a végén már egy egész komoly méretű halom volt a tableten. Remélem, hogy nem törött el a tablet a másfél méteres esésekre hitelesített védőburkolatban.

Az olloclip vadiúj iPhone-ra húzható lencséit is a Showstoppers rendezvényen mutatták be. A képek önmagukért beszélnek, az ultraszéles látószögű lencsével sokkal több fér a képbe, mint anélkül. Most debütált a makrólencséjük is, amivel hátborzongató nagyításban tudjuk megnézni a bőrráncainkat.



  • Tippek
  • Hírek