Stefánia
0 °C
3 °C

24 órás programozóverseny májusban

2009.02.13. 08:49 Módosítva: 2009.02.13. 08:50
Kilencedik alkalommal rendezik meg májusban a BME-n a 24 órás programozóversenyt. A rendezvényre még lehet jelentkezni, egy előválogató után több ország informatikusai mérik össze tudásukat.

Még néhány napig, legkésőbb február 21-ig lehet regisztrálni a IX. BME Nemzetközi 24 órás Programozóversenyre a rendezvény hivatalos weboldalán. A versenyen háromfős csapatok indulhatnak, de a regisztráció után arra is lehetőség van, hogy csapattársakat keressenek az oldalon.

A nevezést követően 2009. február 28-án délelőtt 10 és délután 3 óra között kerül sor egy interneten keresztül lebonyolított előválogatóra, amelyen a csapatoknak 7-10 algoritmikus jellegű problémát kell megoldaniuk. Az itt legjobbnak bizonyuló harminc csapat kerül be a 2009. május 1-3. között, Budapesten megrendezendő 24 órás döntőbe. Itt egyetlen, bár rendkívül bonyolult és komplex feladattal kell majd megküzdeniük a csapatoknak.

Sem az előválogató, sem a döntő során nincs semmiféle megkötés a versenyzők által használható fejlesztőeszközökre, operációs rendszerre valamint írásos segédanyagokra vonatkozóan. Az előválogatóhoz hasonlóan a döntőben is a saját számítógépeikkel dolgozhatnak a versenyzők. A versenyzőknek lehetőségük van a tavalyi előválogató feladatokat gyakorlásképpen megoldani egy online ellenőrzőrendszeren keresztül, mely szintén a hivatalos weboldalról érhető el. A rendezők csak áramellátást és a versenyhez szükséges hálózati kapcsolatot biztosítják az egész napos megmérettetés során az enni- és innivalón kívül. Külső segítség igénybe vétele természetesen nem engedélyezett.

A feladatokat a BME informatika karának doktorandusz hallgatói írják. A problémák megoldásához, az eredményes szerepléshez leginkább jól működő csapatmunkára, valamint gyors és precíz kódírási képességre, széleskörű informatikai ismeretekre van szükség. Az összesítésben legtöbb pontot összegyűjtő csapat viheti haza a vándorkupát és a fődíjat. A verseny rangjához és színvonalához a támogatók által felajánlott 5000 eurós összdíjazás és a további nagy értékű tárgynyeremények járulnak hozzá.

A hagyományokhoz híven a szervezők ebben az évben is népes nemzetközi mezőnyre számítanak. A tavalyi verseny döntőjén 14 ország - Egyesült Államok, Ausztria, Hollandia, Lengyelország, Lettország, Magyarország, Románia, Svédország, Szerbia és Ukrajna - programozói vettek részt.