További Szoftver cikkek
A legtöbb számítógépes játékot azért találták ki, és azért játsszák, hogy a játékos a főhős bőrébe bújhasson, és azonosulhasson vele: lehessen kommandós, vadászpilóta, terrorelhárító, jó seggű nő, ufó vagy zombi.
De mit gondoljunk egy olyan játékról, amelyben egy öregasszonnyal csoszogunk egy baljós temetőben, és az a legdinamikusabb manőverünk, hogy leülünk egy padra? És ahol a legtöbb, ami történhet velünk, az, hogy meghalunk? És még csak nem is vérszomjas zombihadsereggel vívott elkeseredett küzdelemben, hanem szépen csendben, ahogy általában az idős nénik meg szoktak halni?
Nagyjából ennyit tud a Graveyard, amely nemrég jelent meg a Steam online játékboltban, egy időben a kardozós-nyilazós Drakensanggel és a vicces-alienes The Maw-val, nem sokkal a tankos-világháborús World in Conflict: Soviet Assault előtt.
Walkthru (spoiler warning!)
A Graveyard monokróm világában szó sincs véres küzdelemről, fegyverdörgés helyett csak a temetőbeli varjak károgását meg egy reménytelenül csaholó kutyát hallani, ahogy a néni, aki mi vagyunk, botjára támaszkodva, sántikálva elindul a sírok közötti kavicsos ösvényen. Egy idő után a néni begyorsul egy picit, de akkor meg olyan csúnyán sántikál szegény, hogy rossz nézni.
A fákról hullanak a levelek, néha felszáll róluk egy madár. A néni (fehér szvetter, decens kötött kardigán, mamuszcipő, görbebot) jó sokáig megy, ráadásul csak egyenesen érdemes vele haladni, mert ha letér az ösvényről, hamarosan el is tűnik a sírok között, és akkor már soha többet nem kerül elő. Az ösvény végén kápolna, előtte fehér pad: oda nagy nehezen le lehet ülni a nénivel.
Nem egyszerű, de ha sikerül, felhangzik egy dal, ami feltehetően egy család történetét meséli el, valahogy úgy, ahogy Bereményi Géza mesélné el egy család történetét Tom Waitsnek, aki aztán zenét szerezne hozzá, majd előadná a dalt, de belgául.
Ennyi. Kilépni úgy lehet, hogy felállunk, és visszacsoszogunk a temető bejáratáig – legalábbis a demóverzióban. A fizetős változat, amely 3,95 euróba kerül a Steamen, annyival tud többet, hogy a néni akár meg is halhat. Nem hal meg feltétlenül, de meghalhat.
A mesék meséje
Ahogy az várható volt, a játék alaposan feldühítette a Steam pörgős akcióhoz szokott közönségét. „Nincs olyan játékcég, még független sem, amelyik így kibaszna a vásárlóival – írja egy Meh nevű kommentelő a Graveyardot jegyző kiadó, a Tale of Tales szájtján. – De ti megtettétek. Végig vártam a poénra. Erre a néni meghalt, és csak arra tudtam gondolni, még szerencse, hogy nem dobtam ki öt dollárt, és most úgy érzem, hogy a Tale of Tales tartozik nekem öt dollárral, amiért kurva hosszú éveket töltöttem azzal, hogy elmenjek a nagyival a temető másik végébe."
A készítők, a Belgiumban élő Auriea Harvey és Michael Samyn amúgy pontosan tisztában vannak vele, mit csinálnak: bár független játékfejlesztőnek nevezik magukat, munkáikat inkább tartják műalkotásoknak, mint kereskedelmi forgalomba szánt játékoknak.
Forrás: Tale of Tales
„Amikor történetről beszélünk a játékainkban, nem a lineáris, cselekményalapú narratív konstrukciókra gondolunk – írják a Graveyard elméleti alapvetésében. – Amikor történetet emlegetünk, a játék jelentésére, tartalmára, témájára utalunk. Úgy tartjuk, hogy ez a tartalom, ez a történet a kifejezés mozgatórugója minden érett művészeti formában. A számítógépes játékokban azonban sokszor ennek az ellenkezője az igaz: a történeteket azért választják ki, mert jól dolgozhatók össze bizonyos játékstruktúrákkal vagy mechanizmusokkal. Mivel a játékok a győzelemről szólnak, sokszor szerepel bennük a hősiesség vagy a jó harca a gonosz ellen. ... Mi olyan interakciós formákra törekszünk, amelyek másfajta történeteket mondanak el.”
A Graveyard az idei függetlenjáték-fesztiválon az innováció kategóriában díjat nyert, és akinek tetszik, próbálja ki a 2002 óta alkotó stúdió további munkáit, az Endless Forest nevű társas képernyővédőt, amelyben minden játékos egy szarvassal van, vagy a március 18-án megjelenő Patht, ami a Piroska és a farkast dolgozza fel játékos, horrorisztikus formában. Itt egy kis ízelítő: