Auguszta
-7 °C
0 °C

Napokon belül jön a Google operációs rendszere?

2009.11.16. 10:58
Ha a Techcrunch értesülései nem csalnak (és ritkán szoktak), egy héten belül kipróbálhatjuk, mit tud a Google új operációs rendszere, amivel a cég a Windows uralmát akarja megtörni. Már ha futni fog a notebookunkon, ami egyáltalán nem biztos.

Idén júliusban jelentette be a Google, hogy az Android bemutatása után a pécés operációs rendszerek piacára is belép, és a Chrome OS-sel a Windows egyeduralmának megdöntésére tör. Az ígéretek (gyors lesz, kicsi és stabil, könnyen kezelhető, és online szolgáltatásokra koncentrál elsősorban) közül a legérdekesebb természetesen a megjelenési dátum kérdése volt: nyáron azt mondták, 2010 végére tervezik a premiert, de publikus tesztverzió már idén ősszel is megjelenhet. A TechChrunch értesülései szerint most jött el az idő, a Google egy héten belül rászabadítja a világra a Chrome OS első bétaverzióját.

Az időzítés tökéletes lenne, hiszen az eredetileg ígért őszben már bőven benne járunk, és a legutóbbi nagy Goolge-dobás, a Wave körül kezd leülni a kezdeti hisztérikus érdeklődés. A pletykák szerint ezúttal nem ismétlik meg a Wave meghívós rendszerét, a bétát bárki letöltheti majd. Mivel a megjelenés előtt egy évvel álló, korai állapotú rendszerről van szó, a pécés rendszerek hagyományos átka, az ezernyi hardver által igényelt ezernyi illesztőprogram lehet majd a béta leggyengébb pontja. Elképzelhető, hogy az első verzió még csak a legelterjedtebb netbookok fix hardverösszeállításainak kezelésére lesz felkészítve. Az Asus EEE, az MSI Wind, az Acer Aspire és társai fogják biztosan futtatni a rendszert, a többi notebook és házilag összerakott pc csak próba-szerencse alapon.

A Google egyébként többször tett célzásokat arra, hogy a meghajtóprogramok megírását és optimalizálását szeretné minél inkább a hardvergyártókra hagyni; a céggel ezen szoros együttműködésben dolgozók listáján ott van a Acer, az Adobe, az ASUS, a Freescale, a Hewlett-Packard, a Lenovo, a Qualcomm, a Texas Instruments, és a Toshiba.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!