Koronavírus adatok

2022. jan. 20.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Fábián, Sebestyén
-5 °C
5 °C

Öldöklés az íróasztalon

2010.09.19. 17:24
A kiterjesztett valóság már lejött a monitorról, és a billentyűzeten vagy akár az ölünkben mészárol. A PSP Invizimals nevű játékában a szörnyek végigsétálnak a valóságon, mi meg rohangálhatunk fel-alá és tűzet is fújhatunk. A baj csak az, hogy ez nem olyan mókás, mint amilyennek elsőre tűnik.

Amikor Paul Milgram 1994-ben elnevezte a valóság és a virtuális realitás közti határsávot, akkor ez az átmenet valami olyasmi volt, mint amikor a tök pucér Arnold Schwarzenegger besétál a kocsmába, és bekapcsolja a fejében a „Nagy őszi kiárusítás” elnevezésű layert, hogy tudja, ki, milyen méretű bőrdzsekit visel. Vagy amikor Tom Cruise a levegőben hadonászva tekergeti a múlt és a jövő képeit, menükre bök, és egyetlen ujjmozdulattal kiválasztja a lebegő képek közül a gyilkost. A valóság és a virtuális valóság összeolvadása, háromdimenziós digitális objektumok a térre és az időre feszítve: ha mindez inkább a valóságon alapul, akkor az a kiterjesztett valóság, ha viszont inkább a számítógép generálta, akkor a kiterjesztett virtualitás.

Sokáig csak a scifikben létezett, aztán technológiai kiállításokon és vásárokon emberek forogtak átszellemülten idióta, nehéz sisakokban, amíg a vezetékek a nyakuk köré nem csavarodtak. A technológiai fejlődés mellett aztán éppen az egyszerűsítés tette lehetővé, hogy 3D-sisak és irgalmatlan grafikus teljesítmény nélkül is tömegtermék legyen a kiterjesztett valóság. Mert minek beutazni a virtuális valóságba, ha egy apró ablakon is be lehet oda kukkantani?

A mobiltelefonokba zsúfolt telefon, GPS és digitális iránytű innovatív felhasználásával születtek meg az első kiterjesztettvalóság-szoftverek: a Layar vagy éppen a Wikipediát használó Wikitude, amelyek tulajdonképpen egy adatbázis bejegyzéseit vetítik rá a kamera élőképére. Könnyű imponálni, főleg technológiailag érzékeny körökben, hogy nézd, mozgatom a kamerát, és amikor megpillantja a Bazilikát, akkor kiírja, hogy Szent István Bazilika. Meg hogy 1905-ben fejezték be az építését. De az azért már a Szigeten is kiderült, hogy nincs olyan jól működő kiterjesztettvalóság-szoftver, amely használhatóságban és gyorsaságban felvenné a versenyt egy gyűrött programfüzettel. Főleg nem a harmadik feles után.

Ennek ellenére a kiterjesztett valóság a jövő: a Microsoft már tökéletesíti Tom Cruise gépét a Különvéleményből, és az Xbox-szal is virtuális állatokat lehet simogatni. A PSP-re nyáron jelent meg az első kiterjesztett valóságon alapuló játék, az Invizimals ugyan nem tud sokkal többet, és nem is sokkal szebb, mint egy mobiltelefonos program, de mégiscsak jelzi a kézi konzolok fejlődésének új irányát: ezentúl nem elég csendben kuksolni és a gombokat nyomogatni, körül is kell majd nézni a világban.

Az Invizimals tulajdonképpen egy a valóságra kiterjesztett Pokémon, az idióta háttértörténet szerint pár centis szörnyeket kell háziasítani, aztán egymásnak engedni. Sajnos nem csak úgy az íróasztalon, hanem, egy kartonpályán, mert ugye hiába terjesztettük ki a valóságot, a PSP még nem képes feldolgozni, hogy akkor most egy kanapé vagy a nagymama az, amit a gépre csatolt kamera lát. Így a szörnyeknek kell a jól ismert terep, de legalább a küzdőteret bárhova rakjuk, sőt bárhogy mozgatjuk, a kis dögök akkor is megtalálják.

Az Invizimalsban nemcsak a valóságra vetített ring rántja össze a valóságot és a fantáziát: nemcsak gombokkal irányíthatjuk a kis lényeket, például, ha belefújunk a mikrofonba, akkor a szörnyünk tűzet fúj, vagy ha tenyerünkkel lecsapunk egy lényt, akkor már meg is szelídítettük. Ráadásul a program időnként különböző színek összegyűjtését kéri a játékostól, ami azért jó, mert a gyerek egy konzollal a kezében rohangálhat a lakásban, amíg pirosat nem talál. Vagy orra nem esik.

Ebből is látszik, hogy az Invizimals gyerekeknek készült, vagy legfeljebb japánoknak. De nem is ez a legnagyobb baj vele, hanem hogy ez csak egy demó, a technológiában rejlő lehetőségek bemutatása. Mint amikor a térhatású moziban még csak bálnákról vagy esetleg dinoszauruszokról szóló kisfilmeket vetítettek. Pedig van egy rakás lehetőség a kiterjesztett valóság és a kézi konzol keresztezésében: milyen jó lenne már például elfoglalni a munkatársunk íróasztalát egy csapat pár centis zsoldossal, miközben az néhány páncélozott plüssfigurával védi az utolsó ceruzatartót is?

De a technika még nem tart itt, a játékfejlesztők pedig kreatív játékmenet helyett inkább az effekteket tökéletesítik. A kiterjesztett valóság Avatarjára még várni kell.



  • Vennék
  • Bankszámla