Huba
17 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Ki lesz az űrnácik vezére?

2011.02.26. 22:47
A Halo sorozat jól kitalált sci-fi környezetével és okos ellenfelekkel, a Call of Duty széria pedig precízen megrendezett jeleneteivel szerzett sok millió rajongót. A Killzone 3 valahol a kettő között lavíroz, egész ügyesen.

Amikor az Xbox 360-tulajdonosok a platform exkluzív (tehát csak Xboxra megjelenő) játéksorozatát, a Halót emlegetik, a PlayStation 3 tábora általában a Killzone szériával vág vissza. A holland Guerrilla Games által fejlesztett fps (first-person shooter, belsőnézetes lövöldözős játék) a Sony konzoljának egyik nagy húzóneve, amire az pc-sek és xboxosok hiába csorgatják a nyálukat. A sorozat harmadik része a napokban jelent meg.

Nácik az űrben

Az fps-ek piacán jelenleg a Halo: Reach és a Call of Duty: Black Ops képviseli nagyjából a két végletet, már ami a játékmenetet illeti. A Halo mindig is arról volt híres, hogy a játékbeli ellenfelek intelligenciája elképesztően jó: ha ugyanannak a csatának ötször megyünk neki, akkor ötféle módon reagálhatnak az ellenfelek, mert a játékos mozgása alapján hozzák meg saját döntéseiket. Emellett a Halo játékok univerzuma – távoli jövő, kolonizált bolygók, idegen lények – lehetővé tette azt, hogy a játékos olyan szuperkatonát irányítson, akit nem könnyű lecsapni.

A Call of Duty erősségei ezzel szemben a tonnaszám használt előre szkriptelt események, vagyis öt nekifutásból mindig ugyanonnan és többnyire ugyanúgy támadnak az ellenfelek. Ugyan így a játékmenet nem lesz olyan változatos, de jól kitalált és okosan megrendezett szkriptekkel nagyobb dramaturgiai hatást lehet elérni – nem véletlen, hogy a Black Opsot sokan nevezik interaktív filmnek. A Call of Duty sorozat másik védjegye, hogy a Földön jár, valós háborúkba (általában a második világháborúba vagy a Közel-Keletre) viszi a játékost, ahol egy-két bekapott skuló után már töltődik is vissza a játékállás. Persze a sérülékenyebb főhős és a megrendezett pályák egész más játékstílust igényelnek, mint a Halo részei.

A Killzone-ok szemlélete pedig valahol a Halo és a CoD között van, mind játékmenetét, mind világát tekintve. Szkriptelt események ebben a sorozatban is akadnak szép számmal, de kevésbé terhelik a játékmenetet, mint a Black Opsban, és az ellenfelek viselkedése is változatosabb (a mostani részben különösen a gránátot használják aljasan jól az ellenfelek). A Killzone környezete pedig ugyan más naprendszerek felé is elkalandozik, de a sci-fi miliőben is világháborús játék marad a nácik és a szövetségesek jövőbeli megfelelőivel. Mert csak világháborús játéknak lehet nevezni azt a programot, amiben a rosszfiúk vörös-fehér-fekete színű karszalagot viselnek, a jófiúk csapata pedig igazolja azt a tételt, hogy minden partraszálló hadseregben van Kowalski nevű közlegény.

Filmnek gyenge, játéknak jó

A harmadik részre két évig vártak a rajongók, és mivel a Killzone 2 a címben feltett nyitott kérdéssel ért drámai véget ért, a folytatás pontosan ott veszi fel a történet fonalát. A Helghast nevű diktatórikus szervezet (ők az űrnácik) küzdelme a demokratikusabb elképzeléseket valló ISA-val az előző részben a Helghast vezetőjének halálával ért véget, így a Killzone 3 logikusan a vezetői székre pályázó aspiránsok bemutatásával indul. Kiderül, hogy két ellenszenves alak is szívesen igazgatna egy jól felszerelt hadsereget, főleg hogy ez a hadsereg még mindig fölényben van az ISA-val szemben.

Hogy ki lesz az igazi vezér, az csak a stáblista után derül majd ki, addig viszont... addig viszont a sztori nem mutat sokat. A történetben nincsenek igazán jó fordulatok (kiszámíthatók annál inkább), a dialógusok néhol kimondottan gyengék (egyik-másik szinkronhang is), a karakterek jelentős része üres, és arcmimikában sem ott tart már az ipar, ahol a játék. A cselekmény, illetve annak prezentálása a program leggyengébb pontja.

Persze egy játékkal elsősorban játszani kell, nem mozizni, és ezen a téren már igen jól teljesít a Killzone 3. Az előd nagy negatívuma volt, hogy egyhangú pályákon futtatta végig a játékost, a folytatás viszont nagyon sokszínű csatatereket vonultat fel a sarkvidéktől a minden négyzetméterén szúrós izéket növesztő idegen dzsungelig. A jól kitalált pályákon sűrűn váltják egymást a feladatok: amikor megunnánk a hátulról késelős sunnyogást, már jön is egy mesterlövészes rész, egy kis jetpacezés vagy valamilyen vezethető jármű – ezekből egész sokat használ a játék a páncélos autótól a lépegetőn át a harci űrhajóig.

Gyönyörűség 3D-ben

Az egyszemélyes küldetések mellett persze multiplayer lehetőség is van, és ebben a Killzone 3 kicsit elmarad a Halo szériától. A Halo: Reach olyan, igen részletesen finomítható, opciókkal és bajnoki rendszerrel telepakolt többjátékos módot villantott, amilyet konzolon korábban nem nagyon láttunk. A Killzone 3 ugyan más platform, de mégis ugyanazon konzolgeneráció szülötte, ehhez képest három játékmóddal tudott előállni – igaz, ezek nagyon szórakoztatóak. És még egy dolog, amiben a Halo erőnyerő: online kooperatív mód. Ilyen ugyanis nincs a Killzone 3-ban, csak osztott képernyőn lehet ketten, egymást segítve végigjátszani a sztorit.

A hiányosságokat technikai erődemonstrációval próbálja ellensúlyozni a játék: a Guerrilla Games ügyvezetője, Herman Hulst azt állította több interjúban, hogy a folytatás közel áll a PS3 száz százalékos kihasználtságához. Ezt érezni, egyrészt azért, mert néha meg-megdöccen töltögetés közben a kép, másrészt azért, mert a játék valami elképesztően gyönyörű, fps-ben nem nagyon láthattunk még szebb grafikát PS3-on. Ezen kívül a játék támogatja a 3D tévéket is, megfelelő kijelzőn lehet 3D szemüvegben gyilkolni (más kérdés, hogy a 3D kijelzők támogatása a játékiparban is eléggé megosztó kérdés).

A Killzone 3 a PS3 egyik legjobb fps-e, és úgy általában is kiemelkedik a lövöldözős játékok közül – még akkor is, ha más platformokat is nézve találunk már nála jobbakat. Ha a következő részben (mert már készül) a holland fejlesztők kicsit jobban odateszik magukat, hogy az űrnácis környezetben jobb drámát írjanak, a sorozat a legnagyobbak közé léphet a műfajban.