Letöltési rekordot döntött a Firefox 4

A Mozilla alapítvány bejelentette, hogy a Firefox böngésző megdöntötte saját világrekordját a megjelenés utáni első napon legtöbbször letöltött szoftver kategóriájában. Az első 24 óra végén a Firefox 4 letöltésszámlálója 8,75 milliónál állt, míg a hármas verzió 2008-ban ugyanennyi idő alatt 8 milliót tudott felmutatni.

A Rekordok könyvében mégis a Firefox 3.0 marad csúcstartóként, ugyanis a mostani rekordkísérletet nem felügyelték és hitelesítették a Guinness megfigyelői, mint három éve, amikor a Mozilla Download Day néven külön kampányt szervezett a csúcsdöntésre.

A rekord hivatalosságánál sokkal fontosabb a Firefox fejlesztői számára, hogy a böngészőjük többszörösen lekörözte a néhány nappal előttük debütált konkurenst, az Internet Explorer 9-et. A Microsoft programját az első 24 órában 2,4 millióan töltötték le, vagyis a Firefox bő háromszorosan nyomta le a nagy vetélytársat.

Az eredmény nem meglepő, hiszen az Explorer felhasználói között sokkal több a vállalati ügyfél, ahol a frissítés lassabban megy, illetve az olyan felhasználó, akiket nem izgat fel különösebben az, hogy új verzió jött ki - míg a Firefox-júzerek sokkal lelkesebbek. Az IE9 egyébként is esélytelen volt a versenyben, hiszen nem megy Windows XP-n, ami a világ windowsos gépeinek közel kétharmadán fut. A Firefox 4 ezen felül működik Linuxon és Mac OSX-en is, ahol az Explorer szintén nem.

A Firefox valós idejű letöltésszámlálója most, a megjelenés után egy héttel 37 millió felé közelít.

Az oldalról ajánljuk

  • Belföld
Túl sok volt a darálás, elvennék Dúró Dóra könyvtári olvasójegyét

A Liberálisok szerint a Mi Hazánk Mozgalom politikusát inkább egy érzékenyítő tréningre kellene beíratni.

tegnap, 10:51

  • Külföld
Ukrajnában az állam fizeti a magánlaborok koronavírustesztjeit is

A kijevi kormány pénteken fogadta el az erről szóló határozatot.

október 10., 10:19

  • Gazdaság
Richter-siker: Magyarország is gyárt már koronavírus elleni gyógyszert

Háromezer kórházi beteg kezelését teszi lehetővé a már legyártott mennyiség – tudta meg az Index.

október 7., 14:22

  • Külföld
Lengyelországban újból bevezetik a vásárlási idősávot a hatvan év felettieknek

Lengyelországban egy nap alatt több mint ötezerrel nőtt a fertőzöttek száma.

október 10., 15:59