Készítsen hídblokádot Ön is!

Egy világhálón keringő programocska segítségével bárki, bármikor virtuálisan lezárhatja az Erzsébet hidat, majdnem úgy, mint a nagyok. A játékszabályok könnyen elsajátíthatók: autókat és gyalogosokat kell a megfelelő módon elhelyezni a hídon, közben ügyelve a rohamosan fogyó időre.
A mellékelt kis programocska segítségével a kedves érdeklődő akár otthon, nyugodt körülmények között is lezárhatja az Erzsébet hidat. A játékmenet meglehetősen egyszerű: a jobb oldalon látható járművek, illetve gyalogosok közül ki kell választani a szükségeseket, és a bal egérgomb lenyomásával el kell helyezni azokat a hídon. Az objektumok nem fedhetik egymást.

A fenti hármas csoportból választottakat csak a pesti oldalra lehet tenni, ugyanígy az alsó sorból kijelölteket csak a budaira. A blokádot a rendelkezésre álló - meglehetősen szűkös - időn belül kell kialakítani, a cél minél több pont összegyűjtése.

Poén, nem politika

A játékot budapesti programozók készítették a hídblokád napján, július 4-én, és még aznap délután elküldték egy levelezési listára, ahonnan világhódító útjára indult.

Ambrózy Lőrinc, a terjesztést és támogatást végző programozó az Indexnek elmondta, hogy a játéknak inkább a szórakoztatás a célja, mintsem a politikai állásfoglalás. Hozzátette, hogy a játékban szereplő emailcímre csak hárman-négyen írtak, kizárólag technikai kérdéseket intézve a készítőkhöz, politikai jellegű reakciókkal nem találkoztak.

Jobbos sms-küldő

Ambrózy egyébként az országgyűlési választások első fordulójának másnapján egy automatikus sms-küldő szoftvert is készített, mellyel - elmondása szerint - kizárólag a jobboldalnak kedvező üzeneteket terjesztettek. A program, mely egy ingyenes sms-küldő szerveren keresztül üzemelt, minden indulásnál letöltötte a legfrissebb szövegeket a netről, ezeket azután egy gombnyomással el lehetett küldeni a listában található telefonszámokra.

Elhatárolódik

Az Ambrózyt és a blokádprogram íróját is foglalkoztató kft. vezetője az Indexnek küldött levelében leszögezte, hogy egyik szoftver sem a cég megbízásából készült, azokat alkalmazottai szabadidejükben, saját célra írták.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32