Szeréna, Roxána
17 °C
31 °C
Index - In English In English Eng

Végre lediplomázik Bill Gates

2007.03.23. 14:47
A Harvard tiszteletbeli diplomával jutalmazza meg volt tanulóját, a világ leggazdagabb emberét. Hogy milyen tárgyból kap diplomát Gates, az egyelőre titok.

Vége a szép időknek: soha többé egyetlen iskolakerülő sem hivatkozhat arra, hogy Bill Gatesnek sincs diplomája, mégis ő a világ leggazdagabb embere.

Bár érdekes lenne, Gates nem ül vissza a padba: a Microsoft elnökét volt iskolája, a világ legjobb egyetemeként számon tartott Harvard egyszerűen felkérte, hogy tartson évzáró beszédet júniusban, és a megtiszteltetéssel együtt jár egy tiszteletbeli diploma is. A szoftvermilliárdos június 7-én veszi át a diplomát, de azt a Harvard szokás szerint nem árulja el, milyen témakörben jutalmazza meg Gatest.

Jól tette, hogy otthagyta

Bill Gates 1973-ban kezdte meg tanulmányait a Harvardon. Eredetileg jogi diplomát akart szerezni, bár nem voltak határozott elképzelései. Így, mivel már gyerekkora óta érdekelte a számítástechnika, inkább segített kifejleszteni a BASIC programnyelvet a világ első mikroszámítógépére, az MITS Altair-re, és a Harvardon ismerkedett meg későbbi kollégájával, a Microsoft második emberével, Steve Ballmerrel is. Harmadéves korában aztán lelépett a Harvardról, és megalapította a Microsoftot, amely csak tavaly 44 milliárd dolláros bevételt ért el.

Gates azt tervezi, hogy a tiszteletbeli diploma átvétele után nem sokkal, idén júliusban visszavonul a Microsoft mindennapi ügyeinek intézésétől, hogy idejét a feleségével közösen létrehozott Bill és Melinda Gates jótékonysági alapítványnak szentelhesse. A Microsoft elnöki pozícióját ugyanakkor megtartja magának.