Újabb böngésző régi konfliktusokkal

2000.07.21. 09:00
Az Microsoft legfrissebb böngészője, az Internet Explorer 5.5-ös kevés észlelhető fejlődésen ment keresztül a legutóbbi óta, ellenben magára haragította az internetes szabványokért felelős szervezetet, a WaSP-et.
,,A böngésző válik az operációs rendszer központi felhasználói felületévé." - mondta Bill Gates, amikor két héttel ezelőtt kijött az Internet Explorer legutóbbi verziója az 5.5-ös, de azért ez így csúsztatás. Gates a Microsoft soron következő utáni szoftveréről a Blackcombról beszélt, vagyis lényegében véve arról szólt, hogy az óriáscég jövőképe szerint a böngésző az oprendszerben rejtőző egyéb programok között élre áll.

A felhasználó a böngészővel tölti a legtöbb időt, ezért annak szépnek és jónak kell lennie - az IE 5.5 már ebben a szellemben készült, amely némileg kiegészült azzal a törekvéssel, hogy a még használt böngészőket eltiporják, amely kétségtelenül sikerülni fog.

Instálom

Egy böngésző, amely megszólalásig azonos elődjével
A szoftverei frissességére igényes felhasználó nem fogja nagyszülőként, kandallómenti unokás estéken felemlegetni, hogy mekkora sikerélmény volt neki az 5.5-ös Explorer telepítése. A beépített DHTML, XML, és Flash bővítményektől feszülő progi a fél megabájtos setup mellett egy tíz-tizennyolc megás letöltéssel jár, amelynek végeredménye egy böngésző, amely megszólalásig azonos elődjével.

A többlettudás, amellyel a hosszas letöltésért kárpótolna a böngésző, csak huzamosabb használat után válik érezhetővé, de akkorra már pont kész az IE6, ami tényleg olyan jó lesz, hogy megbocsátjuk Gatesnek csúnyaságát.

Másfelől legalább egy lényeges fejlesztés azonnal észlelhető a 5-ös Explorerhez képest. Ez a ,,Nyomtatási kép" funkció, amellyel nyomtatás előtt szemrevételezhetjük a kiválasztott dokumentumot. Főleg ott vehetik hasznát ennek, ahol ipari méretekben nyomtatnak internetes dokumentumokat - így ugyanis lehetővé válik, annak kiküszöbölése, hogy az internetes oldal hasznavehetetlen linkeket vagy reklámbannereket tartalmazó vége külön lapra kerüljön, ami a papír pazarlásának ismert környezetvédelmi összefüggései miatt is rokonszenves.

Szabványterror

A Microsoftnak egyébként újfent sikerült magára haragítania a World Wide Web (W3C) konzorcium alosztályaként működő Web Standards Projectet (WaSP). A WaSP feladata, hogy a dokumentum-szabványok egységességének felügyeletével, próbálja visszatartani az internetet a szétdarabolódástól.

A WaSP szakemberei kissé idegesek lettek, amikor látták, hogy a Microsoft által támogatott DHTML (dinamikus HTML, az 5-ös Explorer óta beépítve) újabb és újabb kunsztokat képes művelni a ködből váratlanul előbukkanó tagek hatására. Az Internet Explorer kompatibilitása más internet-böngészőkkel tovább csökkent. Jellemzően a gyanútlan fogyasztók arcán elhelyezett pofon volt, hogy az új Explorer letöltési oldala napokig üres volt, ha valaki Netscape-ben nézte.

A Microsoft így nem spórolhatta meg a letolást a WaSP-tól, hiszen a korábbinál is nehezebb lesz olyan oldalakat készíteni, amelyek minden böngészőben normálisan mutatnak. A kisebb és szebb oldalak készítését lehetővé tevő stylesheetek kompatibilitási tesztjén tizenháromból hetet buktak. Egy lelkiismeretes dizájnernek tehát ezt a majd ötvenszázalékos összeférhetetlenséget kell valahogy ésszel áthidalnia.

Tom Hale, a vektorgrafikai standard, Flash segédprogramot adó Macromedia termékmenedzsere a Microsoft helyett is védte ezt az agresszív szabványterjesztést, amikor arra hivatkozott, hogy az internetezők 86 százaléka Explorert használ. Tehát nem az a cél, hogy a húsz százaléknyi Netscape-használót alázzák, hanem hogy a többi négy ötödnek normális szolgáltatást biztosíthassanak. Egy provokatívabb kérdés után azt is mondta, hogy fordított esetben a Netscape is saját kezébe venné a szabványok sorsát, csak hát már nincs abban a helyzetben.



  • Tippek
  • Lakáshitel