Microsoft szakmai bizonyítvány tízévesen

Arfa Karim Randhawa, a pakisztáni kislány azt kérdezte Bill Gatestől, hogy vállalata miért nem alkalmaz gyerekeket.

A Microsoft redmondi központjában tett látogatása során a faisalabadi Arfa leszögezte: kilenc éves, kilenc hónapos, tizenegy napos, és hat órás volt amikor megszerezte szakmai bizonyítványát. A pakisztáni kislány ezzel a Microsoft legfiatalabb szakmabelije.

Az idősebb programozók, akik szintén megcsinálták a vizsgákat, úgy vélik, hogy Arfa eredménye lenyűgöző. Mások inkább szimbolikus diadalnak tekintik, a pakisztáni nők elnyomásának fényében.

Arfácska
A hazájában sztárként ünnepelt Arfa először öt éves korában csodálkozott rá a számítógépekre. Kis idővel később rávette az ENSZ-békefenntartóként Afrikában szolgáló apját Amjad Karimot, hogy vegyen számítógépet neki. A rohamlépésben fejlődő gyereket apja ezt követően a helyi emelt szintű számítógépes oktatási intézménybe íratta. Az Applied Technologies munkatársai egy nap arról értesítették a családfőt, hogy lánya lassacskán megszerezheti a Microsoft szakmai bizonyítványt.

Arfa elmondta, hogy az Egyesült Államokban elsősorban Bill Gatest szerette volna megnézni, azután a Disneylandet. Személyes találkozójukon a gyermek egy Gates életéről írott verssel kedveskedett a világ leggazdagabb emberének.

A csodapaki a találkozó során felhívta Gates figyelmét arra, hogy a Microsoftnál kevés nő dolgozik. Ez tényleg így van: a cég adatai szerint alkalmazottai háromnegyede férfi. Arfa kifejtette, hogy szerinte a nemek kiegyensúlyozott fele-fele aránya lenne a megfelelő.

A kis profi meglepőnek találta, hogy Microsoft alkalmazottak köznapi ruházatban flangálnak, még maga Gates is nyaknál kigombolt ingben fogadta. "Arra számítottam, hogy itt öltönyös emberek vannak" - fogalmazott Arfa, majd Xboxos sapkával a fején felkacagott.

Arfa számológépet és rendezőprogramot írt C# nyelven. Bizonyítványa szerint Microsoft Alkalmazásfejlesztő. A gyermek közölte, hogy hamarosan szeretne elérni a Megoldásfejlesztő szakmai szintre, ahol már összetettebb rendszerekbe kell a programokat építeni.

Arfát 3 és 7 éves öccsei és anyukája várta otthon.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04