A Microsoft a MagyarOffice ellen

A tavalyi év végén szinte egyszerre két, a Microsoft Office-szal kompatibilis, ám annál jóval kedvezőbb árú alternatív irodai programcsomag jelent meg a magyar piacon: az Ability Office 2002 egy angol fejlesztés magyar változata, míg a MagyarOffice a nyílt forráskódú OpenOffice magyarítása. Az utóbbi termék ellen a Microsoft jogi úton lépett fel, a cég jogi képviselőjének álláspontja szerint a MagyarOffice hirdetése és csomagolása megtévesztheti a fogyasztókat.
A Microsoft Office irodai programcsomag sokáig egyeduralkodó volt a piacon, a versenytárs kifejlesztésére irányuló kezdeményezések azonban a tavalyi év során termékké értek. Tavaly decemberben rögtön kétféle magyar nyelvű alternatív irodai szoftvercsomag is megjelent a piacon: az Ability Office 2002 és a MagyarOffice 1.0 egyaránt Microsoft-kompatibilis szövegszerkesztőt és táblázatkezelőt tartalmaz, a MagyarOffice ezen felül prezentációkészítőt és rajzolóprogramot, míg az Ability Office adatbáziskezelőt és képszerkesztőt kínál. Az alternatív csomagokat a Microsoft Office árának töredékéért árulják: az Ability Office 38 ezer, a MagyarOffice pedig 18 ezer forintba kerül.

Mindkét új csomag kezeli a Microsoft Word és Excel fájlokat, magyar nyelvű elválasztó és helyesírásellenőrző modulokkal, valamint felhasználói segédlettel rendelkeznek. A MagyarOffice nem csak Windows, hanem Linux operációs rendszeren is futtatható - az Ability angol anyacége az idei évre ígéri a csomag Linuxos változatát. Az Ability Office kompatibilis a Microsoft Access-szel is, és teljes makrófejlesztői környezetet kínál, a beépített Photopaint 2002 felhasználói felülete pedig az Adobe Photoshop programéval kompatibilis.

Megtéveszti a fogyasztókat?

Kétségtelen, hogy a MagyarOffice a Microsoft Office logójához valamelyest hasonlító logóval kezdte meg pályafutását a kereskedelemben. Válaszul a Microsoft amerikai központjának megbízásából a Freshfields, Bruckhaus, Deringer ügyvédi iroda felszólítást faxolt a szoftver gyártójának, forgalmazójának és hirdetőinek, amelyben a MagyarOffice árusításának és hirdetésének leállítását követelte - adta hírül a Népszabadság. Az Index érdeklődésére a Freshfields, Bruckhaus, Deringer részéről eljáró dr. Lehmann László megerősítette a hírt, és elmondta, hogy a felszólításra azért került sor, mert álláspontjuk szerint a MagyarOffice reklámja, elsősorban a logó a fogyasztók megtévesztését szolgálja. Ha a MagyarOffice-ot kiadó MultiRáció Kft. megváltoztatja a logót - amit azóta weboldalán már megtett - a dolog nagyjából el van intézve, vélekedett Lehmann.

Dr. Banai Miklós, a MultiRáció Kft. ügyvezető igazgatója az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy a négyszínű laptop nem a MagyarOffice logója, az csak díszítő elem. A logó a fekvő ellipszis a lúdtollal. Banai véleménye szerint két eltérő márkájú autó is jobban hasonlít egymásra, mint a lapos tokban forgalmazott MagyarOffice és a nagy dobozos Microsoft Office. A félreértések elkerülése végett azonban a weboldalon és a további kiadásokban a "díszítőelemet" kifehérítik, a már forgalmazott termék mellé pedig termékismertetőt csatolnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19