Erzsébet
1 °C
4 °C

Méregdrága gép kell a Crysisnek

2007.10.27. 16:05
A Crysis a fejlesztők szerint elsősorban a processzor erejére és csak másodsorban a grafikus magra koncentrál. Végre kihasználják a többmagos rendszereket, ez viszont talán már túlzás.

A pc-s játékpiac egyik legnagyobb baja, hogy a legújabb szoftverek egyszerűen nem tudják kihasználni a többmagos processzorokban rejlő erőt. Néha megjelent egy-egy játék, ami felélesztette a második magot is, de a trend sokáig az volt, hogy a programok csak a hagyományos, egyszálú adatfeldolgozást támogatták. Ez azért probléma, mert a két nagy processzorgyártó, az Intel és az AMD másfél-két éve letért a megszokott útról, és azóta nem a gigahertzeket, hanem a magok számát növelik. A játékok szempontjából tehát csak alig nőtt a csipek számolási teljesítménye, miközben az elmúlt években megduplázódott, megnégyszereződött a teljesítmény. Baj ez, mert minek az erős processzor, ha a játék csak néz rá bután, ráadásul nehéz nem belegondolni abba, hogy mennyivel jobban festenének a játékok, ha használatba vennék az unatkozó magokat.

Új világ

A konzolvilág sokat segíthet a helyzeten. Az Xbox 360 IBM-alapú processzorában például három mag van, a mostanában megjelenő játékokat már erre optimalizálták, a szoftverkészítők tehát megtanulták, hogyan lehet ügyesen több szálra bontani a feladatmegoldást, az eredmények meg lassan átcsorognak a pc-s világba is. A legjobb helyzetben persze az AMD rövidesen érkező hárommagosa lesz, hiszen az viszonylag optimálisan futtatja majd az X360-ról átportolt játékokat, de a Cryteknek hála jól járnak azok is, akiknek négymagosuk van. Pontosabban csak ők járnak jól.

Az elképesztően gyönyörű, grafikában a Halo 3-at hangosan kiröhögő Crysis ugyanis nemcsak hogy támogatja a párhuzamos adatfeldolgozást, de egyenesen elvárja azt. A fejlesztéssel és nyilatkozással is foglalkozó Cervat Yerli elmondta, hogy a játék elsősorban a processzorteljesítményre lesz kihegyezve. "Ha a rendszered kiegyensúlyozott, inkább a proci, mint a grafikus mag jelentheti majd a szűk keresztmetszetet", mondta.

A többmagos rendszerek magasabb másodpercenkénti képkockaszámot, folyamatosabb játékot tesznek majd lehetővé, de a fejlesztők odáig mentek, hogy egyenesen négymagos, magas órajelű processzort ajánljanak. Quad processzort egyébként már viszonylag elfogadható áron lehet kapni, a 2,4 gigahertzes inteles ára nagyjából 60 ezer forint. Persze ez az összeg is csak a kezdeti 150-200 ezer forintos árhoz képest tűnik olcsónak, a 70-80 ezer forintos Xbox 360-hoz képest például már nem az, és a Quad mellé még legalább 200 ezer forint értékben kell alkatrészt vásárolni ahhoz, hogy a rendszer megfelelő teljesítményre legyen képes.

A Crysis támogatni fogja a 64 bites Windows Vista operációs rendszert is, meg a memóriagyártókat: Yerli szerint ugyanis legalább 4 gigabájt ram kell a gépbe majd ahhoz, hogy ne szaggasson a játék, hogy ne kelljen sokat várni a játék betöltésére.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?