A Morpheus leállásának hátterében az áll, hogy a tulajdonos StreamCast (korábban MusicCity) nem fizette a licenszdíjat a FastTrack p2p motorért és a hozzá tartozó kezelőfelültért a holland Kazaa BV-nek.
Durvula
A StreamCast elnöke Steve Griffin ugyan nem kívánta kommentálni cége fizetési magatartásával kapcsolatos vádakat, a Morpheus összeomlását azonban támadásként értékelte - magyar nyelven: a felhasználókat kizáró programfrissítést ismeretlen személyek töltötték fel. Griffin közleménye szerint, egyrészről denial-of-service támadás érte szerverüket, másrészről a szerverükről megszerzett felhasználói adatok nyomán a Morpheusosoknak titkosított üzenetet küldtek, amely felülírta a programra vonatkozó registry bejegyzést.
A hollandok tehát csalással vádolják az amerikaiakat, akik viszont crackeléssel vádolják a hollandokat. Miután a Kazaa telepítője hátán nem kevés spyware és reklámtoló jutott el a felhasználók PC-ire, utóbbi vád hihetőnek tűnik, legalább annyira, mint az, hogy az amerikaiak egy fityinget sem fizettek.
Nyomás alatt
A háttér hátterében vélhetően a nagy lemezkiadók állnak, akik részrehajlás nélkül mindkét céget beperelték szerzői jogok tömeges megsértésének elősegítéséért, tavaly októberben. A decentralizált p2p rendszerek azonban centralizáltnak és instabilnak bizonyultak. "Megmondtuk, hogy képesek ellenőrizni a fájlforgalmat" - kommentálta a balhét Matt Oppenheim, a RIAA idős alvezére.
A StreamCast pedig nem tehetett mást, új motort keresett a megrongált Morpheus rendszerhez - a választásuk így esett a központi szervertől független, nyílt forráskódú Gnutellára. Az új szoftvert pár nap múlva Morpheus Preview Edition néven adták ki és arra szólították felhasználóikat, hogy tartsanak velük. A Kazaa honlapján ugyancsak agresszív kampányt indított az jól összezavart Morpheus-használókért. A Gnutella alapú p2p-k (LimeWire, Bearshare) felhasználói pedig izgatottan várják a tízmilliós tömegek megjelenését a rendszeren.