Szoftverizált agyalás

Az agykutatás ihlette szoftverfejlesztéssel foglalkozó Numenta alapítói már az embernél okosabb gépek korára készülnek.

Jeff Hawkins és Donna Dubinsky, a Menlo Park-i székhelyű Numenta alapítói, azelőtt a digitális asszisztenseket gyártó Palm illetve Handspring alapítói is voltak. Jelenlegi munkájuk során kozmológiailag fejlett, a világegyetemet felfogó és arra reflektáló gépek létrejöttét készítik elő.

Hawkinst évtizedek óta annyira érdekli az agy, hogy övé a Redwood Idegtudományi Intézet, ahol például a tanulást, emlékezetet, a nyelvet és az összetett gondolkodást tanulmányozzák.

Kutatásaik során arra jutottak, hogy az agykéreg sok szintű szerveződése az érzékszervekből érkező jelek feldolgozását szolgálja. A rétegek közötti többszörös összeköttetések segítségével helyezzük el a dolgokat térben és időben, és kötjük őket korábban megismert dolgokhoz. Miközben az információ a hierarchia tetejéről lefelé halad, az agykéreg egy előrejelző berendezésként igyekszik kitalálni, hogy mi következik, próbál emlékezni a jövőre.

Jósgép

A Numenta harmadik alapítója Deleep George, Hawkins intézetének munkatársa olyan algoritmusokat írt, amelyek ezt a mintafelismerő/előrejelző működést modellezik.

Az ezekből írt szoftvereszközöket a Borland Software termékeihez vagy az IBM Rationalhoz hasonlóan memória-hierarchiák építéséhez lehet felhasználni. A tanuló gépet kiválóan lehet majd használni viharok előrejelzésére, vagy olajmezők felkutatására.

A cég konferenciákat szervezésével és technikai támogatással szeretne fejlesztői közösséget toborozni. Dubinsky szerint kódjukból a Linuxhoz hasonló független szoftverek származnak majd, a Numenta pedig pusztán intellektuális tőkéje licenceléséből él majd.

Jövőkép

"Borotvaélen táncolunk. Nem szabad túlhype-olni a dolgot, de helytelen azt állítani, hogy pusztán adatbányászatról szól. Ez az információkezelés alapvetően új technikája" - mondja Hawkins, aki szerint a jövőben a Numentás-gép egy külön kategória lesz.

Hawkins megjegyzi, hogy elektromos áramkörök nagyobb mennyiségű szignált, gyorsabban továbbítanak az idegsejteknél. "Ha ezt követed, az embernél okosabb gépeket építhetsz. Az persze odébb van, de ha a kozmológiára gondolsz, arra hogy merre tart az internet, gépek amik értik a nyelvünket." - mondta Hawkins a Forbes magazinnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58