Judit
2 °C
7 °C

Az Index-olvasó nem utálja a Microsoftot

2008.09.01. 11:01
Mac vagy pécé? Linux vagy Windows? Xbox vagy Playstation? A techvilág szent háborúiról szavaztattuk meg néhány napja olvasóinkat.

Ha másra nem, arra biztosan jó volt a szavazós játék, hogy megmutassa, mennyire csodálatosan értelmetlenek ezek a gyűlölködések, hiszen két kérdésben is gyanús körülmények között fordult meg az eredmény. Éjszaka pár óra leforgása alatt nagyjából húsz-húszezer szavazat érkezett be a fanatikus Microsoft-gyűlölők irányából a Mac és a Linux javára.

A Mac vs pc párbajtól valahol 12 ezer az ötezer ellenében állásnál búcsúztunk el este, aztán reggelre valahogy 27200:13600-ra fordult az eredmény. Ha az utolsó, korrektnek tekinthető részeredménnyel számolunk, akkor is feltűnő, hogy a Mac-drukkerek mennyivel szorgalmasabban kattintottak, mint a pécések (a szerverstatisztikák szerint 40-50-szeres a látogatóink között a pécések aránya). Több megoldás is kínálja magát, lehet, hogy a pécéseket nem is igazán érdekli az egész háborúskodás, a macesek viszont, mint kisebbség, sokkal lelkesebben kattintanak, "na most megmutatjuk!"-alapon. Vagy lehet, hogy a pécés is a Macre kattint, mert utálja a pécéjét, és Macet szeretne. Vagy szégyelli a pécéjét, és a Macre szavaz, mert az a divat.

Pécéről csal a pécégyűlölő

A Windows vs. Linux meccsen hasonlóak voltak az arányok: este bő három-négyszeres Windows-előny, reggelre fölényes Linux-győzelem. A statisztikák által sugallt eredménynek még a macesnél is nyomasztóbb Windows-győzelemnek kellett volna lennie (60-80-szoros fölény), ehhez képest még az esti részeredménynél is sokszorosan erején felül teljesített a Linux. Az okok itt is hasonlók lehetnek, mint az első menetben: a Windowst divat utálni és ellene szavazni (még ha a Linux nem is olyan trendi mint a Mac).

Érdekes, hogy a statisztikában a cikk megjelenésének napján, és a gyanús szavazatdömping éjszakáján sem változott különösebben a Linuxról vagy Macről érkező látogatók aránya: vagyis pécéről és Windows alól próbáltak csalni a szavazással a vicces kedvű Mac- és Linux-drukkerek.

Mindig a kisebbnek drukkolunk

A böngészők harca a harmadik terep, ahol a látogatottsági statisztikánkat össze tudjuk hasonlítani a szavazatok eloszlásával. Az Index címlapján 55-40 százalék az Explorer-Firefox meccs állása (a techrovatban viszont fej-fej mellett, 47-47 százalékon állnak). A szavazásban viszont bő ötszörös a Firefox előnye, ami alátámasztja azt az elméletet, hogy Internet Explorert főleg olyanok használnak, akiknek tökmindegy, mit tud a böngészőjük, a lényeg hogy működjön.

Az Xbox-Playstation meccsünk eredményét (nagyjából másfélszeres fölényben a Sonyt támogató szavazatok) már nehezebb értékelni, mivel senki nem tudja pontosan, hogy áll a két gép (illetve annál több: Playstation 1-2-3 + PSP az egyik, Xbox és Xbox360 a másik oldalon) elterjedtsége itthon. A legújabb generáció nagyjából egál, talán kicsit több az Xbox, a régieknél nyomasztó a Playstation fölénye - de mivel rengeteg konzol érkezett anno szürkeimportban, amikor hivatalosan még nem is forgalmazták itthon őket, becsülni sem igazán tudunk konkrét arányt. Az mindenesetre biztos, hogy jóval több, mint másfélszer annyi PS van az országban, mint Xbox, tehát a szavazatok itt is a gyengébb felé húznak, attól függetlenül, hogy az itt éppen az eddig büntetett Microsoft terméke. Meglepetés: az Index olvasói nem a magát Microsoftot utálják, hanem bárkit, aki egy Dávid-Góliát meccsben éppen utóbbi szerepében van.

Kit érdekel a processzor?

Az utolsó két összecsapás, a processzor- és videokártyagyártókról azt támasztotta alá, hogy csökken a geekség az emberekben, és egyre kevesebbeket érdekel a gépe mélyén egy-egy csip márkája (jóval kevesebben is szavaztak ezekben a kérrdésekben, mint a többiben).

Az Nvidia marketingesei mindent bevetnek.

Az Nvidia és az Ati között 60-40 arányban oszlottak meg a szavazatok, ami nagyjából megfelel a két cég piaci részesedésének, és a legutóbbi nagy nemzetközi felmérésnek is. Az Intel és AMD processzorok között is a piacon tapasztalható Intel-fölény jött ki a szavazatokban: nálunk 65, az Intel sajtóközleményeiben 80 százelék a részesedése a cégnek.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?