Koronavírus adatok

2021. dec. 03.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Barbara, Borbála
-6 °C
4 °C

Az Atya, a Fiú és a Linux nevében

2007.12.25. 18:25
A világon a két legkönnyebben vérig sérthető népcsoport a Linux-felhasználóké és a vallásosoké. Ennek jegyében próbáltuk ki a keresztény operációs rendszert, az Ubuntu Christian Editiont: ha Istennek és Linus Torvaldsnak van humora, a követőiknek miért ne lenne?

Rögtön az elején szögezzük le: a keresztény operációs rendszer nem vicc, tényleg létezik, az Ubuntu Linux 7.04-es verziójára épül, mi a találó nevű Whatwouldjesusdownload.com (mit töltene le Jézus?) weboldalról szereztük be, vérbeli Linuxhoz méltó módon teljesen ingyen.

Bár kíváncsiak voltunk, hogy ha majd leszedjük, harmadnapra visszatelepül-e magától, installálásra nem is volt szükség. A Live CD rendszer a Windowson nevelkedett felhasználó számára minimum a vízen járással egyenértékű csoda: csak beteszi az ember a lemezt (az Ubuntu CE egy cédén elfér) a meghajtóba, és onnan vidáman elindul az operációs rendszer, még csak nem is sokkal lassabban, mint amennyi idő alatt a Windows felállna.

A legporosabb sztereotípiák felől közelítve, első ránézésre az Ubuntu CE nem tűnik különösebben se kereszténynek, se Linuxnak: nem énekel zsoltárokat, és nem ijesztget parancssoros-karaktetes képernyőkkel. Második pillantásra feltűnik pár templom, kereszt és hal alakúra átrajzolt ikon, vagy a több virtuális munkaasztal közötti váltogatás lehetősége, harmadikra pedig rátalálunk a startmenüre, és rögtön kiderül, mitől is keresztény a rendszer.

Teokrácia

A szokásos segédprogramok (OpenOffice, F-Spot fotószerkesztő, Rythmbox zenelejátszó, Totem videolejátszó) mellett olyan csodálatos alkalmazásokra bukkanhatunk az Ubuntu CE-ben, amelyek nélkül egyetlen modern hívő élete sem lehet teljes. Kezdetnek ott van mindjárt a Virtual Rosary, ami pontosan az, amit a neve sugall, azaz virtuális rózsafüzér: szépen diktálja a felhasználónak az aznapra rendelt hiszekegyeket és üdvözlégyeket, amelyek között az Ámen gombbal léphetünk tovább, és még az Ave Mariát is lejátssza a teljes elmélyülés kedvéért.

A háttérben közben elegánsan megbújik a gDesklets által az asztalra varázsolt napi Biblia-idézet - és hogy válaszolni is tudjunk rá egy odaillő másikkal, arról a BibleMemorizer oktatóprogram gondoskodik. Ennél még sokkal mélyebb ismereteket ad a GnomeSword Bible Guide, amit akár virtuális hittanórának is felfoghatunk.

Boldogok a linuxosok

A csillogó grafikus felhasználói felület mögött az igazi linuxos életérzést persze a parancssoros üzemmódban találjuk meg (ami a mértékletesség keresztényi erényével is egybevág), ennek jegyében kértünk is egy terminálablakot. Egy pánikszerű help utasításból rögtön megtudhattuk, hogy itt bizony tíznél jóval több parancs(olat) van, ezért csak vaktában lövöldöztünk. Eléggé el nem ítélhető módon se a pray (imádkozni), se a confess (gyónni) parancsot nem ismerte a Linux, a killt (ölni) viszont a "Ne ölj!" ellenére igen. Megpróbáltunk még egy whois paranccsal választ kapni arra, hogy kicsoda Jézus, de a rendszer barátságtalanul közölte, hogy ehhez az objektumhoz nem ismer megfelelő whois szervert, ami linuxul valószínűleg annyit jelent, hogy az Úr útjai kifürkészhetetlenek.

Ne paráználkodj!

Az Ubuntu CE fontos része a böngészőbe (ami egyébként egy Firefox, az RSS-olvasójába előzékenyen bekészítve egy csomó keresztény hírcsatornával) épített szűrő, ami vélhetőleg a bűnbeeséstől hivatott megóvni a felhasználót. A Dans Guardian rendszer által vezényelt cenzúra tesztjét egy mostanában emailben keringő, hírhedt oldallal kezdtük, amit az Index-olvasók lelki üdvének kedvéért nem linkelünk, legyen elég annyi, hogy videók vannak rajta, egy pohárral, és két, kimondottan illetlen dolgokat művelő lánnyal a főszerepben. A szűrő persze rögtön lecsapott, és egy ideig ki is tartott, ahogy a "Ne paráználkodj!"-nak ellentmondó oldalakat próbáltunk elérni. Kicsit körülnéztünk a saját házunk táján is, a tanulság: a Velvet szexrovatának látogatása belefér a keresztény erkölcsbe, mocsokblogunk, a Subba ellenben tiltott gyümölcs. A sátán egyházának weboldalára viszont minden további nélkül beengedett a rendszer, még egy pici virtuális ördögűzőt se adott mellénk.

Nemcsak simán oldalakat szűr a rendszer, de tilalomfákat állít a kereséseink mellé is. Itt már kimondottan nehéz követni a cenzúra logikáját: a "sex" szóra például Wikipedián szabad keresni, YouTube-on és Google-on nem, a "gay"-re csak a Google-on nem, a "masturbation"-re sehol, a South Park hírhedt Bloody Mary című epizódjára a menstruáló Szűzmária-szoborral meg mindenhol, pedig alaposan kiverte a biztosítékot anno az egyháznál.

És mondá az Úr: he?

Bár a cikket azzal kezdtem, hogy az Ubuntu CE nem vicc, így a végefelé egyre kevésbé vagyok biztos ebben. Még ha feltételezzük is, hogy a Linux-felhasználóknak és a hívő keresztényeknek van közös halmaza, nehezen tudom elképzelni azt az embert, aki abban találja meg a lelki békét, hogy az Ámen gombot nyomogatva olvassa a képernyőn a miatyánkot.

De ha tényleg van ilyen, feltétlenül árulja el nekünk: tényleg Bill Gates az Antikrisztus?

Rokonok

Ubuntu Linuxból egyéb extrém kiadások is léteznek, rögtön a keresztény verzió ellenpólusaként ott van a sátánista változat (Linux for the Damned, vagyis az Elkárhozottak Linuxa néven is fut), ami nem túl kifinomult, valójában az egész sátánimádat kimerül benne egy képernyővédőben, háttérképben és pár pentagrammás-fordítottkersztes ikonban. A muszlim verzióban már több munka van, a keresztényhez hasonlóan tartalmaz webszűrőt, Korán-oktató szoftvert, és lelkiismeretesen figyelmezteti az igazhitű felhasználót a napi imák idejére is.

Az ideológiai alapon tuningolt változatok mellett érdemes megemlíteni még az Ubuntulite kiadást is, matuzsálemi korú pécékre optimalizálva: állítólag 75 MHz-es Pentium és 32 MB memória társaságában is elindul.