A pc-k forgalma várhatóan négy százalékkal csökken idén a tavalyi évhez képest az iSuppli szerint. A visszaesésnek több oka van: egyrészt a gazdasági válság miatt több vállalat is csökkentette az informatikai beruházásokra szánt keretet, másrészt a korábban jelentős forgalommal bíró asztali gépek piaca évről évre csökken, harmadrészt egyre többen vesznek valamilyen mobileszközt számítógép helyett, ami tovább csökkenti a szegmens mozgásterét. Az ideihez hasonló visszaesés azonban a 2001-es dotcom-válság óta nem fenyegette a pc-ipart.
„Az eladott darabszámban mérhető éves visszaesés meglehetősen szokatlan ezen a piacon" – mondta Matthew Wilkins, az iSuppli elemzője. „Még a gyenge években is növekedést tudtunk elkönyvelni" – mondta a szakértő.
Idén azonban várhatóan 287,3 millióra esik vissza a darabszám a tavalyi 299,2 millióról, ami négy százalékos csökkenést jelent, miközben korábban még a piacelemző is 0,7 százalékos növekedést várt. A 2001-es informatikai válság idején 5,1 százalékos volt a visszaesés.
A teljes listát szétbontva már eltérő mozgásokat tapasztalhatunk. A legnagyobb visszaesésre az asztali gépeknél lehet számítani, itt a darabszám várhatóan 124 millióra csökken a tavalyi 152 millióról, ami 18 százalékos csökkenés. Hasonló, bár kevésbé drasztikus visszaesésre lehet számítani a belépőszintű szervereknél is.
A laptopok viszont megőrzik népszerűségüket, sőt, várhatóan 11,7 százalékos növekedés után 155,9 milliót adnak majd el a hordozható gépekből. Ezzel idén elsőként a netbookok megelőzik az asztali gépeket az eladott darabszám alapján, bár bevétel szempontjából nem biztos, hogy sok okuk van az örömre a gyártóknak: az előrejelzések szerint a gépek húsz százaléka netbook lesz, márpedig azok nem növelik meg jelentősen a bevételt, vagy a hasznot.