Európának nem tetszik az Oracle-Sun házasság

Bár a nyár végére tervezték, legkorábban jövőre egyesülhet az Oracle és a Sun. Az Európai Bizottság az adatbáziskezelő szoftverek piaca miatt aggódik.

Az Európai Bizottság (EB) tovább vizsgálja az Oracle-Sun akvizíció versenypolitikai következményeit, mivel az előzetes piacelemzés szerint az ügylet torzíthatja a versenyt az adatbáziskezelő szoftverek piacán – közölték csütörtökön az EB illetékesei.

Brüsszel július 30-án kapott hivatalos bejelentést a tervezett fúzióról, ezt követően 25 munkanap állt rendelkezésére arra, hogy eldöntse: hozzájárul-e az egyesüléshez, vagy hosszabb, 90 napos vizsgálatot indít a hatásainak feltárására. Ez utóbbit választották: döntést az ügyben 2010. január 19-ig kell hoznia a testületnek. Ez azt jelenti, hogy a grandiózus akvizíció hónapokat csúszik, a késés miatti bizonytalanság pedig az érintett vállalatok riválisainak malmára hajtja a vizet.

Az Oracle idén áprilisban jelentette be szándékát a Sun Microsystems felvásárlására. A szoftvervállalat 7,4 milliárd dolláros készpénzes vételi ajánlatával az időközben érdeklődését elveszítő IBM-et ütötte ki a nyeregből. A Sun részvényesei július közepén – ha csak kis többséggel is, de – áldásukat adták az ügyletre, augusztus 20-án pedig az amerikai Igazságügyi Minisztériumtól is befutott a jóváhagyás. Az Oracle eredetileg azt remélte, hogy nyár végéig sikerül nyélbe ütni az üzletet.

Az EB szerint azonban aggályos, hogy a fúzióval az adatbáziskezelők piacának két befolyásos szereplője egyesülne. „Az adatbázispiac erősen koncentrált: a három legnagyobb versenytárs – az Oracle, az IBM és a Microsoft – összesített piaci részesedése árbevétel alapján mintegy 85 százalékos. Az Oracle piacvezető a kereskedelmi adatbázisszoftverek szegmensében, a Sun MySQL adatbázisterméke pedig piacvezető nyílt forrású adatbáziskezelő” – írja a Versenypolitikai Főigazgatóság közleménye.

A hivatal szerint a két termék ráadásul számos szektorban versenytársa egymásnak, sőt a MySQL a funkcióinak fejlődésével egyre erősebb riválissá válik. Mindezek miatt alapos vizsgálatra van szükség annak a feltárására, hogy a fúzió milyen hatással lesz a versenyre az adatbáziskezelő szoftverek európai piacán – mondta Neelie Kroes versenypolitikai biztos.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25