A Microsoft Linux-ellenes kampányt indított

Eddig csak az Apple-Microsoft harcra volt jellemző (főként az Apple kezdeményezésére) a negatív reklám, amikor a másik cég termékeit szapulják, ám most kiderült, hogy a Microsoft bevetette ezt a kétes hatású fegyvert a Linux ellen is, legalábbis ez derül ki egy személyes blogbejegyzésben kiszivárogtatott anyagból.

A nagy felzúdulást kiváltó információkat a Best Buy áruházlánc egy alkalmazottja tette közzé (nagyobb méretű képek találhatóak a neowin.net hírében), aki – miután részt vett egy felkészítő tréningen a Windows 7-tel kapcsolatban – a kedvezményesen megkapott lemezen talált egy oktatóanyagot, melyet a Windows-Linux összehasonlításra fűztek fel, s amelyből természetesen az derül ki, hogy a Windows kiváló, a Linux pedig szemétkosárba való. A szándék nyilvánvaló: az áruház vezetése és a Microsoft orientálni kívánta alkalmazottjait, hogy miképp győzhetik meg majd a vevőket arról, hogy a Windowst válasszák operációs rendszerként.

A tananyag bevezetőjében ezt írják: „A Windows választási lehetőséget és kompatibilitást jelent a vásárlóid számára. Egy PC megvásárlása nemcsak a gép megvételét jelenti, hanem a szükséges szoftver és meghajtók, perifériák értékesítését is. Bár néhány szoftveres alkalmazás és eszköz használható a linuxos gépeken is, de összességében a vásárlód rosszul fog járni egy ilyen PC-vel. Az is nehézségeket fog okozni, hogy kompatibilis kiegészítőket kínálj egy linuxos számítógéphez.” Ezek után jön egy lista, amely azt igyekszik bizonyítani, hogy milyen sok eszköz nem csatlakoztatható a kompatibilitás hiánya miatt egy linuxos PC-hez, s például a World of Warcraftot sem játszhatja az a vásárló, akinek Linux fut a gépén. Az összehasonlító táblázatok egyikén azt is kijelentik, hogy mítosz az a vélekedés, mely szerint a Linux biztonságosabb rendszer, mint a Windows.

A fentiekkel nemcsak az a probléma – írja a hozzáértő blogger –, hogy tisztességtelen ez a kereskedelmi gyakorlat, hanem az is, hogy a Linux gyengeségét kimutató összehasonlításokban szereplő „tények” jó része hamis állítás.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25