Konstantin
12 °C
25 °C

Kétmilliárdos profit a Google-nél

2010.01.22. 08:31
A vártnál nagyobb adózott eredményről számolt be a Google a tavalyi utolsó negyedévről. Tiszta bevétele azonban éppen csak elérte az elemzők előzetes várakozásait, nem haladta meg, ahogy szokta - emiatt, ha minimális mértékben is, de csökkent a Google-részvények árfolyama.

A Google csütörtökön közzétett gyorsjelentése szerint a tavalyi utolsó negyedévben 1,97 milliárd dolláros – részvényenként 6,13 dolláros – adózott eredményt ért el, ötször nagyobbat az egy évvel korábbi 382,4 millió dolláros adózott eredménynél. A látványos emelkedéshez az is hozzájárul, hogy a 2008-as profitot rontotta az, hogy akkor írtak le a pénzügyi egyenlegükön több nagy befektetést, illetve régebbi befektetések amortizációját.

A társaság összbevétele 6,67 milliárd dollárt tett ki a tavaly októbertől december végéig terjedő időszakban, 17 százalékkal többet, mint 2008 utolsó negyedévében. A cég tiszta bevétele azonban éves összevetésben csak 13 százalékkal, 4,95 milliárd dollárra emelkedett 2009 utolsó három hónapjában.

A Google-részvények árfolyama a New York-i tőzsdén alig észrevehetően, 40 centtel, 582,98 dollárra esett. Az árfolyam egyébként a márciusi mélypont óta megduplázódott.

Ez a második olyan negyedév egymás után, amikor a cég elmondhatja magáról, hogy az utolsó négy negyedéves eredményei jobbak, mint az egy évvel azelőttiek, ami azt jelenti, hogy a cég túl van az Amerikában 2007 decemberében indult recesszión.Ezt jelzi az is, hogy a létszámleépítések után a cég elkezdte újra bővíteni az alkalmazottai körét, a tavalyi utolsó negyedévben 170 embert vett fel, és idén újabb 2000-et tervez. Jelenleg 19835-en dolgoznak a vállalatnál.

Elemzők szerint idén a Google 20 százalékkal növelheti a forgalmát, megduplázva a 2009-es növekedés ütemét. Eric Schmidt vezérigazgató a pénzügyi jelentést kommentálva elmondta, hogy a cég tovább terjeszkedik 2010-ben, és legalább havi egy cégfelvásárlásra lehet tőlük számítani.