Alfréd
-3 °C
3 °C

A Google alapítói lemondanak az abszolút hatalomról

2010.01.25. 11:29
Larry Page és Sergey Brin a következő öt évben kisebbségbe kerülnek a Google részvényesei között, de nem kell attól tartani, hogy kiadják a kezükből az irányítást.

A Google két alapító-tulajdonosa, Larry Page és Sergey Brin múlt héten bejelentették, hogy a következő öt évben öt-ötmillió, vagyis összesen tízmillió részvényt fognak eladni – egy ekkora részvénycsomag a jelenlegi értékét tekintve körülbelül 5,5 milliárd dollárt ér. Az értékesítés előre meghatározott terv szerint, fokozatosan történik majd, hogy a lehető legkevésbé ártsanak az árfolyamnak.

A tranzakciók lezárása után is Page (a termékvonal elnöke) és Brin (a technológiáért felelős elnök) maradnak a legbefolyásosabb részvényesek, de elveszítik abszolút többségüket: a kettejük tulajdonában lévő 57,7 millió részvény körülbelül 59 százalékos szavazati erőt képvisel – vagyis eddig gyakorlatilag csak az történhetett meg a céggel, amit a tulajdonosok is akartak –, míg a tervezett eladás után a maradék 47,7 millió részvény már csak 48 százalékot jelent.

Ugyanakkor, ha megmarad jó viszonyuk Eric Schmidttel, a 10 százalékos szavazati erőt birtokló elnök-vezérigazgatóval, akkor a triumvirátus továbbra is szavazati többséggel rendelkezik majd. Erre minden esély megvan, mivel ők hárman nemrég egyeztek meg, hogy legalább 2024-ig a jelenlegi felállásban irányítják a Google-t.

Hasonló nagy értékesítést egyszer már végrehajtottak, amikor a Google nyílt részvénytársasággá vált 2004-ben, akkor a tulajdonosok 7,2 millió részvényt bocsátottak áruba.