Az amerikai szülők fele együtt videojátékozik a gyerekével

2010.06.20. 21:42
Az ESA a 2010-es E3 alkalmából felmérte, milyenek az amerikai játékosok. Az idősek legalább annyian vannak, mint a fiatalok, a szülők majdnem fele együtt játszik a gyerekével, három férfire két nő jut. Az NPD Group számai pedig azt jelzik, körülbelül 10 százalékot esett a játékipar amerikai bevétele 2009-ben.

Az E3-at szervező Entertainment Software Association (ESA) az idei show alkalmából szokása szerint megkérte az Ipsos MediaCT-t, mérje fel az amerikai számítógépes- és videojáték-piacot. A cég egy 1200 háztartásból álló reprezentatív mintán végezte el a kutatást – mindegyikben volt játékkonzol, játékra használt pc, vagy mindkettő. A felmérés arra is kitért, hogy az amerikai háztartások 67 százaléka ilyen, vagyis a háztartások 33 százalékában nincs se pc, se konzol.

A kutatás múlt héten közölt eredménye szerint az amerikai játékosok negyede 18 évesnél fiatalabb, 49 százalék kora 18 és 49 év közötti, az ötvenévesek vagy idősebbek aránya pedig 26 százalék. Vagyis legalább annyi idős játszik, mint fiatal, a játékosok átlagéletkora 34 év. A nemek aránya 60-40 százalék a férfiak javára. Az átlagos amerikai játékos 12 éve játszik (13 éve, ha férfi, 10 éve, ha nő).

A felmérés külön foglalkozott a szülőkkel, és arra jutott, hogy a többség árgus szemekkel figyeli a videojátékokat. A tanulmány szerint a szülők 93 százaléka jelen van, amikor 18 évesnél fiatalabb gyereke új játékot vesz vagy bérel, 97 százalékuk pedig rendszeresen figyeli, mivel játszik a gyerek. Az apák és anyák 83 százaléka korlátozza, hogy mennyi időt játszhat a gyereke (ugyanez az arány a tévé korlátozásánál 78 százalék, netezésnél 75 százalék, mozinál 66 százalék). De a szülők nemcsak tiltanak, 64 százalékuk szerint a játékok pozitív hatással vannak gyerekeik életére, és a szülők 48 százaléka legalább hetente együtt játszik a gyerekével.

A partijátékok előretörését mutatja, hogy a megkérdezettek 64 százaléka játszik személyesen (tehát nem online) másokkal együtt – ez az arány tavaly még csak 62 százalék volt, tavalyelőtt 59 százalék. Az online játékosok arányára nem tért ki a felmérés.

Hódított a Nintendo és a Modern Warfare 2

Az eredményeket közlő ESA-kiadvány idézi a játékpiacot rendszeresen és megbízhatóan monitorozó elemzőcég, az NPD Group nemrég közzétett számait, amelyek az amerikai piac 2009-es állapotát tükrözik. Eszerint a gazdasági válság meglátszott a tavalyi eladásokon: az Egyesült Államokban 9,9 milliárd dollár volt a konzolos játékok forgalma, a pc-seké pedig 540 milló, így az összes bevétel játékokból 10,5 milliárd dollár volt (ebben persze nincsenek benne a használtjáték-értékesítési számok). Ez körülbelül 10 százalékos visszaesés 2008-hoz képest, akkor 11,7 milliárd dollár volt a forgalom. Darabszámban ez 250 millió játékot jelent, míg 2008-ban 269,1 millió játékot adtak el.

A tíz legjobban fogyó konzolos játék Amerikában 2009-ben

1. Call of Duty: Modern Warfare 2 (X360)
2. New Super Mario Bros. Wii (Wii)
3. Wii Sports Resort (Wii)
4. Wii Fit (Wii)
5. Mario Kart (Wii)
6. Wii Play (Wii)
7. Cod: MW2 (PS3)
8. Wii Fit Plus (Wii)
9. Halo 3: ODST (X360)
10. Pokemon Platinum Version (DS)

A legnépszerűbb játékműfajok konzolon a sportjátékok (az eladott játékok 19,6 százaléka), az akciójátékok és shooterek (19,5, illetve 12,2 százalék) és a „családi szórakozás” kategóriába sorolható, főként alkalmi játékok (15,3 százalék). Ezeket követi az autóverseny (6,7), a kaland (6,6), a stratégia (6,4), a szerepjáték (5,8) és a verekedős játékok (4,1). A pc-s játékoknál egészen más a kép: toronymagasan a pc-n legerősebb műfaj, a stratégia vezet (35,5 százalék), ezt követi a családi szórakozás 18,7 százalékkal, a szerepjáték és a kaland (13,9, illetve 10,2 százalék), majd a shooterek és az akciójátékok (10,1, illetve 3,2 százalék). A sportjátékok csak 1,6 százalékot értek el, aminél még a repülőszimulátorok is jobbak pc-n az 1,8 százalékukkal.

A tíz legjobban fogyó pc-s játék Amerikában 2009-ben

1. The Sims 3
2. World of Warcraft: Wrath of the Lich King
3. The Sims 2 Double Deluxe
4. World of Warcraft: Battle Chest
5. Call of Duty: Modern Warfare 2
6. World of Warcraft
7. The Sims 3: World Adventures
8. Spore
9. Dragon Age: Origins
10. Empire: Total War

A 2009-ben a legjobban fogyó konzoljátékok listáján a Nintendo arat: az első tízből 6 játék Wii-re készült, egy pedig DS-re. A maradék három helyből kettőt a Call of Duty: Modern Warfare 2 csípett meg Xbox 360-as és PS3-as verziójával (az előbbi a listavezető), illetve a Halo 3: ODST. A 11-20. helyen néhány EA-sportjáték és további DS-es játékok tanyáznak, valamint a Resident Evil 5, a Left 4 Dead 2 és az Assassin’s Creed II.

A 2009-es pc-s amerikai játékeladások tízes toplistáján az első, a harmadik és a hetedik hely a The Sims brandé, három helyet pedig a World of Warcraft verziói és legutóbbi kiegészítője bitorolnak. Ezek mellett a Modern Warfare 2, a Spore, a Dragon Age: Origins és az Empire: Total War tudott beférni az első tízbe. A 11-20. helyen két újabb Sims és a Blizzard játékai uralkodnak: a WoW Burning Crusade kiegészítője, valamint a Warcraft III, a Diablo II és a Starcraft új kiadásai – ez utóbbiak 8, 10 és 12 éves játékok, ami elég jól jelzi az amerikai pc-s játékpiac siralmas állapotát. Mellettük az Aion, a Ledt 4 Dead 2 és a Warhammer 40000: Dawn of War II fért be az első húszba.

Magyrországon nem készülnek hasonló átfogó piacelemzések. Egy nem reprezentatív kutatást viszont indított az Index: nemrég megkérdeztük olvasóinkat játszási szokásaikról, a beérkezett válaszokat hamarosan kiértékeljük.



  • Tippek
  • Bankszámla