Zalán
2 °C
8 °C
Index - In English In English Eng

Távozik a Yahoo alapítója

2012.01.18. 11:44

Lemondott vezető tisztségéről Jerry Yang, a Yahoo társalapítója. Yang 1995-ben alapította a vállalatot, a vezérigazgatói tisztséget pedig 2007-től 2009-ig töltötte be. Lemondására nem sokkal azután került sor, hogy a cég alkalmazta Scott Thomsont, a Paypal egykori vezérigazgatóját.

Yang távozásának ahhoz is köze lehet, hogy a cég befektetői nem nézték jó szemmel a Microsoft felvásárlási ajánlatának visszautasítását. A vállalat 2008-ban ugyanis 47,5 milliárd dollárt fizetett volna a Yahoo-ért, amelynek értékét manapság 20 milliárdra becsülik.

A hivatalos közleményben Yang azt is megemlítette, hogy lemond a Yahoo Japanhoz, illetve az Alibaba Grouphoz kötődő tisztségeiről is, ugyanakkor további támogatásáról biztosította a vezetőséget. Scott Thompson kinevezését szerencsésnek tartja, és bízik benne, hogy a jövőben sikeresen fogja vezetni a vállalatot.

Ellentmondásos fogadtatás

Több elemző véleménye szerint Yang volt az akadálya a cég számára szükséges átszervezéseknek és az üzletmenet bonyolításának. Brett Harriss, a Gabello & Co. elemzője szerint a távozás pozitív esemény, ami lehetővé teszi az objektív, érzelemmentes üzleti stratégia kialakítását. A Yahoo elnöke, Roy Bostock azt nyilatkozta, hogy tiszteletben tartják a távozó vezérigazgató döntését, mindenesetre hiányolni fogják Yang előrelátását és átgondolt döntéseit.