
További Üzlet cikkek
Minden idők legnagyobb szerződése a vásáron
![]() |
A farnborough-i kiállítás volt minden idők legjövedelmezőbb találkozója |
AZ igazgató kijelentése nem légből kapott: a kiállításon a kereskedelmi szerződések összértéke elérte a 43 milliárd dollárt, ami közel 60%-kal több, mint két évvel ezelőtt.
![]() |
Az Airbus A3XX, a kiállítás sztárja |
A két óriás mellett azonban a kanadai Bombardiernak sikerült (az opciókkal együtt) minden idők legnagyobb szerződését megkötni a ,,középkategóriás" repülőgépek terén. Az egyezség 260 gép eladásáról és 290 opcióról szól; az eladott repülők - a Canadair RJ100/200/700-as típusú repülőgép-családból - az amerikai Atlanthic Southeast Airlines-hoz és a szintén amerikai Comair-hez mennek, mindkét cég a Delta Airlines leányvállalata.
Katonai szerződések: angol-lengyel hadipari szövetség
A nap legfontosabb eseményét kétségtelenül az olasz Augusta és a brit GKN Westland helikopter gyártó cégek egyesülése jelentette. Az új céget AugustaWestland-nak fogják hívni és mindkét cég 50-50%-ban lesz a tulajdonosa. Közösen több mint 8 milliárd dollárnyi megrendelésük van, az éves forgalom eléri majd a 2,1 milliárd dollárt. Ezzel az AugustWestland a világ legnagyobb helikopter gyártója lett.
Pénteken született meg az Anglia és Lengyelország közötti kooperációs alapszerződés a két ország hadipari cégeinek szövetsége között.
Szintén e napon született meg a kiállítás legnagyobb -nyilvános- katonai szerződése, Dél-Korea és az amerikai Lockheed Martin között. A koreaiak 20 darab F-16C/D típusú hadigépet rendeltek az amerikai cégtől.
Mindez azonban eltörpül az Airbus A400M katonai modelljének sikere mellett, amelyből összesen 225 darabot rendeltek, az üzletben hét európai ország hadügyminisztere is részt vett. A legtöbbet a németek rendelték (73), majd következik Franciaország (50), Spanyolország (27), Törökország (26), Nagy-Britania (25), Olaszország (16), Belgium (7) és Luxembourg (1).
A rendelés-csomag bőven felülmúlja a szükséges 155 darab eladását, amely a fejlesztés kifizetőségéhez kellett. A fejlesztés költségei egyébként 5 milliárd dollárra rúgnak, amit 25%-ban az Airbus részvényesei finanszíroznak, a fennmaradó 75%-ot pedig az eladásból szeretnék fedezni, úgy tűnik, sikeresen.
Megállapodás született a Boeing és a Khrunichev Állami Kutató és Termelő Űrközpont között egy kereskedelmi űrmodul forgalmazásának kapcsán. A modul az 1998 novemberében fellőtt Zarya testvérmodulja és kapcsolható a Nemzetközi Űrállomáshoz (International Space Station, ISS).
Milliárdos ,,polgári" üzletek, versenyben az A3XX és a Boeing 777
Bár hétfőn több kisebb szerződésnek is szerep jutott, így például a Northrop Grumman 2.1 millió dolláros szerződése, melynek keretében az amerikai légierő néhány B-52-s repülőjének elektronikus védelmi rendszerét javítja fel, az igazi áttörést az Airbus konzorcium érte el.
|

Még aznap ,,visszatámadt" a Boeing, amikor bejelentette, hogy eladott 114 repülőt, melyből 48 az - ,,szuper Airbus"-konkurencia - óriás Boeing 777-esre szól. A szerződések összértéke 12 milliárd dollár.
Szerdán azonban ismét az európaiak ünnepeltek, amikor az Airbus legnagyobb kliense, az amerikai ILFC lízing cég bejelentette, hogy szerződést írt alá 5 A3XX-re, 62 darabA320-ra és 10 darab A330-as típusú gépekre. Az újabb 7,5 milliárd dollárt jelent a konzorciumnak.. Emellett még egy 800 millió dolláros szerződést is megcsíptek: hat A320-ast adnak el a Finnairnek.
Eldőlt a 2001-es Arab Repülés konferencia helyszíne, melyet februárban, Bahrainben rendeznek. A három napos konferencia fő témája a régió kereskedelmi légiforgalma lesz.
A Boeing válasza
Annak ellenére, hogy a Boeing nem akar kifejleszteni egy teljesen új szuper Jumbo-t, Seattle-ben tanulmányozzák a 747-es felfejlesztését. A nagyon nagykapacitású gépek kategóriájában egyeduralkodó Boeing nem akarja átengedni a piacot az Airbusnak.
Az amerikai cégnek létfontosságú ez a piac, hiszen a 747-es egyedül a cég hasznának majdnem a félét teszik ki. A Boeing egy 3-4 milliárd dolláros ráfordítással kívánja meghosszabbítani a jelenlegi 747-400 élettartalmát, hogy elérje az Airbus A3XX-es 555 fős kapacitását.
Az igazi verseny csak most kezdődik.
