Monopóliumtól félnek az alternatív telkók

Indulatoktól izzik a levegő a távközlési cégek köreiben, az alternatív telkók megint megvádolták a Magyar Telekomot, hogy a kormányzati távközlési piac monopolizálását tűzte ki célul.

Jelenleg a Magyar Telekom működteti az elektronikus kormányzati gerinchálózatot és a megyeszékhelyen lévő tizennyolc végpontot, az óriáscég azonban szívesen rátenné a kezét az úgynevezett ráhordó hálózatokra is, amelyek a kapcsolódási pontok és a több száz állami intézmény között vannak. Ez egyáltalán nem meglepő, minden távközlési cég erre hajt, hiszen sok milliárd forintról van szó.

Zavarkeltés

Az Alternatív Távközlési Szolgáltatók Egyesülete (ATSZE) ugyanakkor erősen kifogásolja a Magyar Telekom módszereit. Az ATSZE információi szerint a Magyar Telekom azt sugallta a kormányzati intézmények vezetőinek, hogy csak az ő távközlési szolgáltatásait vehetik igénybe az elektronikus kormányzati gerinchálózathoz való csatlakozáskor. Szathmári Géza, az ATSZE elnöke elmondta, hogy emiatt az elmúlt két hétben legalább tíz, az alternatívok által megnyert tender megvalósítása leállt.


Kormányzati piac

Az ATSZE szerint a tenderek ok nélkül állnak, és az intézmények továbbra is szabadon eldönthetik, hogy mely cégtől rendelik meg az adat-, hang- és internet szolgáltatást. Az egyesület most egy nyilatkozatot vár a Miniszterelnöki Hivataltól, amely felvilágosítja az intézmények vezetőit arról, hogy kivel köthetnek szerződést. A keddi sajtótájékoztató szerint az alternatív telkók leginkább attól félnek, hogy hiába kezdődött meg a távközlés liberalizációja, hiába szereztek részesedést a kormányzati piacon, ha az ismét egy kezébe kerül. Az ATSZE fontolgatja, hogy versenyhivatali eljárást indít.

Tisztázzák

Az ATSZE június 22-én nyílt levélben tájékoztatta az intézmények vezetőit a kialakult helyzetről. A Magyar Telekom Médiakapcsolatok és webkommunikációs osztálya az Indexnek ezt követően elmondta, hogy az állami intézmények EKG-hoz való csatlakozásának eljárási rendjét a Miniszterelnöki Hivatal alakította ki. Ennek megfelelően az egyes csatlakozó állami intézmények külön-külön közbeszerzési pályázatokat írnak ki, melyekre a Magyar Telekom szintén szolgáltatási ajánlatot tesz.

A Miniszterelnöki Hivatal Elektronikuskormányzat Központjának illetékese kedden az MTI érdeklődésére közölte, hogy megkapták a levelet a szolgáltatóktól, és a felvetésekre időben válaszolnak.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58