Március végére kész a kormányzati gerinchálózat

Az elektronikus kormányzat kialakításához szükséges informatikai gerinchálózatra az év végéig várhatóan mintegy 400 intézmény csatlakozik. A közigazgatási intézmények informatikai rendszereit összekapcsoló elektronikus infrastruktúra alapjának fejlesztése, azaz 18 megyei központ és a budapesti végpont összekapcsolása március végéig fejeződik be.
A tavaly nyáron lezárult első nyílt közbeszerzések eredményeként az optikai, nagy sávszélességű gerinchálózat budapesti részét a Matáv és a Novacom adja, a vidéki tender győztese a Pantel és a Vivendi konzorciuma lett. A gerinchálózat üzemeltetésével az IKB a többségi állami tulajdonban álló Kopint-Datorg Rt.-t bízta meg, a biztonsági megfontolások miatt közbeszerzés nélkül.

A megfelelő adat-, és üzemeltetési biztonságot lehetővé tevő hálózat nem saját, hanem távközlési szolgáltatóktól bérelt infrastruktúra. A technológia fejlődésének követhetősége miatt - a törvénynek megfelelően - a hálózat bérlésére évente új közbeszerzési eljárást írnak ki.

Guriga

A hálózat szolgáltatási díja összesen évi 450 millió forintba kerül, míg a végpontok berendezéseire 550 millió forintot kellett eddig költeni. Ehhez az összeghez jön még idén további mintegy 550 millió forint biztonságtechnikai eszközök beszerzésére.

A minisztériumok, illetve hozzájuk tartozó különböző megyei intézmények saját költségükön kapcsolódhatnak a gerinchálózatra a végpontok kiépítését követően. Ez a privát egészségügyi hálózat teljesen új hálózatának kiépítése esetén elérheti az egymilliárd forintot.

Folyamatosan bővülő hálózat

Az ez év végére kialakuló 400 intézményt érintő gerinchálózati kör jövőre további 400-al bővülhet, összesen 1200 végponttal. A gerinchálózat további bővítésére, így például az önkormányzatok becsatlakozására legkorábban két év múlva kerülhet sor.

Az elektronikus kormányzati gerinchálózat júliustól lehetővé teszi a kapcsolódó intézmények számára az Államháztartási Hivatalon keresztül bonyolított központosított bérszámfejtést, második körben pedig várhatóan az Országos Egészségügyi Pénztár adatforgalma, a gyógyszerek feladása is azon zajlik majd. Az intézmények számára a gerinchálózat ingyenes internetkapcsolatot is biztosít.

A jelenleg működő mintegy 50 intézményt érintő, rézalapú technológiával működő kormányzati gerinchálózat, ami a modern gerinchálózat meghibásodása esetén biztonsági rendszerként üzemel majd. Vidéken jövőre készül el a backupként funkcionáló kerülőhálózat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19