A program költségeiről jelenleg készítenek tanulmányt az MDF szakértői. Pettkónak tudomása van arról, hogy elnnének cégek, amelyek vállalnák aprogram lebonyolítását. Szerinte egyébként a költségvetésnek kellene fedeznie a számlát, ám az sem elképzelhetetlen, hogy az állam mellett a gyártók és valamilyen formában a felhasználók is hozzájáruljanak a felmerülő költségekhez.
Informatikai lomtalanítást sürget az MDF
A közeljövőben az elavult mobiltelefonok és egyéb informatikai eszközök leselejtezésével "hulladékrobbanás" fenyegeti Magyarországot - mutatott rá Pettkó András, a Magyar Demokrata Fórum képviselője. Az Országgyűlés informatikai bizottságának tagja szerint a problémát mihamarabb kezelni kell, különben akár uniós csatlakozásunk is veszélybe kerülhet.
A Parlament előtt lévő országos hulladékgazdálkodási terv csak elvétve foglalkozik a kérdéssel. Ugyanakkor, ha nem rendezzük ezt a gondot, akkor 2005-ben az Európai Unió vonatkozó ajánlását kell majd átvennünk, amelyet jelenleg nem tud az ország teljesíteni - mutatott rá Pettkó. A képviselő szerint évente kétszer kellene "informatikai lomtalanítást" tartani, amikor szervezett formában szabadulhatnának meg a cégek és az egyéni felhasználók feleslegessé vált számítógépüktől,monitoruktól.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31