Elbukta a Microsoft az uniós pert

Három évig tartó jogi huzavona után gyakorlatilag véget ért a Microsoft trösztellenes pere. Az Európai Unió luxembourgi székhelyű elsőfokú bírósága helybenhagyta a korábbi ítéletet, amely szerint a szoftvergyártó óriáscégnek 497 millió eurós büntetést kellett kifizetnie.

Az Európai Unió luxembourgi székhelyű elsőfokú bírósága elutasította a Microsoft fellebbezési kérelmét, amellyel a szoftvercég az ellene indított trösztellenes per 2004-es elmarasztaló ítéletét támadta. Emlékezetes, hogy az Európai Bizottság hosszú évekig tartó vizsgálódás után 497 millió eurós bírságot szabott ki a szoftveróriásra, mert visszaélt piaci erőfölényével.

A Microsoft a határozat megsemmisítését és a büntetés jelentős csökkentését kérte keresetében, de a hétfőn kihirdetett ítélet mindenben a brüsszeli bizottságnak adott igazat. A Microsoftnak tehát nyilvánosságra kell hoznia a műszaki specifikációkat, továbbra is kell Media Player nélküli Windowst gyártania az uniós piacra, és marad a 497 millió eurós bírság is.

Az Európai Bizottság többek között azt kifogásolta, hogy a Microsoft 1998. októbere és 2004 között nem adta meg a versenytársainak azokat az információkat, amelyek segítségével versenyképes termékeket fejleszthettek volna ki. A bizottság a pénzbüntetés mellett arra is kötelezte a Microsoftot, hogy tegye hozzáférhetővé a kliensek és a szerverek közötti párbeszédet biztosító protokoll műszaki specifikációit minden olyan vállalkozás részére, amely munkacsoportszerverekhez való szoftvereket kíván fejleszteni.

Emellett a bizottságnak nem tetszett a Windows operációs rendszer és a Media Player médialejátszó egymáshoz láncolása sem, mert ezzel a Microsoft akadályozta a versenyt a médialejátszók piacán. A Microsoftnak ezért kellett Media Player nélküli Windows készítenie, ami a kutyának sem kell.

Fellebbezhet

Az Elsőfokú Bíróság az EU második legmagasabb bírói fóruma, amely a Microsoft-perhez hasonló jelentős ügyekben tizenhárom bíróból álló nagytanácsban hoz döntést. Az Elsőfokú Bíróság által hozott határozatok ellen - két hónapon belül és kizárólag jogi minősítési kérdésekben, tehát nem az ügyben tett érdemi ténymegállapítások miatt - az Európai Közösségek Bíróságához lehet fellebbezést benyújtani.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32