Hárommillióra büntették a Notebook.hu-t

Megtévesztette a fogyasztókat a Notebook.hu, amikor óriásplakátjain azt a látszatot keltette, hogy egyes gépei 111 111 forintért kaphatók. A feltüntetett ár csak a sulinetes adóvisszatérítés után volt érvényes, de ez a plakátokról nem derült ki egyértelműen. A Gazdasági Versenyhivatal hárommillió forintra büntette a céget.

Megtéveszthette a vásárlókat a Notebook.hu Kft., amikor óriásplakátjain azt állította, hogy a cégnél 111 111 forintért lehet laptophoz, konkrétan a Fujitsu-Siemens Amilo modelljéhez jutni, állapította meg a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa hétfői határozatában. A cég óriásplakátjain feltűnő betűkkel kiírt ár ugyanis csak akkor volt érvényes, ha a vásárló igénybe vette a Sulinet program által nyújtott adókedvezményt. Így akár 60 000 forintot is megspórolhatott, de csak akkor, ha jogosult volt a kedvezményre, és csak azután, hogy benyújtotta adóbevallását, és a vásárlást követő évben visszakapta az összeget.

Mégsem egyre megy


A kérdéses gép a Notebook.hu-n
Kampányában a Notebook.hu "Neked egyre megy?" szlogennel hirdette a 111 111 forintos gépeket, jobb oldalon a laptop fényképével, és azon egy Sulinet-emblémával. A gép árát a plakát majdnem egynegyedét elfoglaló feliraton tüntették fel. Az ár mellett volt ugyan egy csillag, és alá jóval kisebb betűkkel odaírták a nettó és bruttó árat, valamint a Sulinet-programban való részvétel feltételeit, ezt azonban a versenyhivatal kevesellte.

"_Mindkét közlés (nagybetűs ár + magyarázat) azonos fontosságú, s egyenrangú egymással. Mindkét közlés befolyásolja a fogyasztó döntését abban, hogy megvásárolja-e a kínált notebookot vagy sem" - áll a GVH kedden kiadott közleményében. "Amennyiben a Notebook.hu az egymáshoz tartozó közlések egyensúlyát megbontja, akár az észlelhetőséget, az olvashatóságot bizonytalanná, kétségessé tevő módon, valójában a versenyjogi tilalmakat szegi meg, mert csak formálisan tartja be azokat, s akár reklámszakmai okokra való hivatkozással indokolatlanul háttérben maradnak az értékesítést előnytelenül befolyásoló lényeges tulajdonságok, körülmények" - indokolta a versenyhivatal a hárommilliós bírságot.

A Notebook.hu szerint a fogyasztók jártak jól

"2003 óta mindig csak azt hallani, hogy a sulinetes termékek ára magasabb, sőt talán éppen annyival, hogy a kedvezményt nem is érdemes igénybe venni. Úgy gondoltuk, hogy ha egy Sulinet Expressz keretein belül megszerezhető termék árában megjelenítjük az adókedvezmény mértékét, frappáns választ adhatunk a kétkedőknek" - írta a határozatra adott válaszában az Indexnek Miklósi Zsolt, a Notebook.hu Kft. ügyvezetője.

A cégvezető szerint a versenyhivatal annak ellenére minősítette megtévesztésre alkalmasnak a hirdetést, hogy a vásárláskor fizetendő összeg az óriásplakátokon 8 centiméteres, sárgán kiemelt számokkal szerepelt.

A GVH elmarasztalásához elég, ha a közlés megtévesztésre alkalmas, a hivatal azt nem vizsgálja, hogy az adott hirdetés valóban megtéveszti-e a fogyasztókat. "Sőt azt sem érdekes, hogy a fogyasztót valójában kár éri-e vagy sem, mert nem fogyasztóvédelmi, hanem versenyjogi szempontból értékelik az esetet" - állítja Miklósi.

Nem először

A Notebook.hu nem először szalad bele a GVH késébe. Idén februárban a versenyhivatal ugyancsak hárommillió forintra bírságolta a céget a törökbálinti HP Outletben kihelyezett hirdetési miatt. Akkor a GVH azt kifogásolta, hogy a Notebook.hu az üzletben árult termékeket négy kategóriába sorolta (arany, ezüst, bronz, platina), de a bronz címkével ellátott laptopok a versenyhivatal szerint nem feleltek meg az outlet fogalom hétköznapi értelmezésének, ezek ugyanis sérült vagy bontott, majd a HP által újratesztelt gépek voltak.

Az ellen a döntés ellen a cég fellebbezett, a következő forduló december elején következik.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Ötezer gyerek maradt iskola nélkül Horvátországban

A földrengés következtében öt iskola teljesen megrongálódott, további kilencre jelentős felújítás vár. A Katolikus Karitász gyűjtést szervez.

tegnap, 14:50

  • Sport
Orbán Viktor: Szeretném megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez

A miniszterelnök azt is szívesen látná, hogy a futballválogatott ismét vb-döntőt játszik.

2020. december 31., 10:23

  • Sport
Bryant, Benedek, Maradona – őket gyászolta a sportvilág idén

Azokra a legendákra emlékezünk, akiktől 2020-ban kellett búcsút vennünk.

2020. december 30., 18:18

  • Külföld
Több halottja is van a keddi horvátországi földrengésnek, egy gyerek is az áldozatok között

Petrinja városközpontja megsemmisült, Zágrábban is összedőltek épületek.

2020. december 29., 13:56

  • Külföld
Akadozik a mentőakció Horvátországban

Ma hajnalban hét utórengés is volt Horvátországban, hétre emelkedett az áldozatok száma. Az EU válságkezelésért felelős biztosa ma a térségbe utazik.

2020. december 30., 08:07