Mindenki olcsóbb internetet akar

Felbolydult a hazai internetes társadalom a Matáv hétfői bejelentését követően, miszerint júliustól megszűnnek az átalánydíjas internetes kedvezmények. Az internetezők tüntetést és bojkottot szerveznek, aláírásokat gyűjtenek a Matáv lépése ellen tiltakozva. A fogyasztóvédők megbeszéléseket szerveznek, az MSZP reméli, hogy a Matáv "átgondolja" lépését.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület jövő héten megbeszélést kezdeményez több érintett szervezettel is annak érdekében, hogy az internethozzáférést minél szélesebb körben és a lehető legolcsóbban tegyék lehetővé. Garai István, az OFE ügyvezető elnöke az MTI-nek elmondta: azzal, hogy a Matáv felmondta a Mindenkinek szolgáltatást, csorbultak a fogyasztói érdekek. Az ügyvezető elnök szerint olyan megoldást kellene találni a távközlési piac szereplői között, amely egyaránt kedvező a szolgáltatónak és a fogyasztónak.

Garai István elismerte, hogy a piaci alapon működő szolgáltatótól nem várható el, hogy költségei ne térüljenek meg. Szerinte az államnak is érdeke, hogy a fogyasztók - különösen a fiatalok - a jelenleginél olcsóbban férjenek az internethez, a világháló kínálta lehetőségekhez, ezért az államnak is kezdeményezően kellene fellépni az internet olcsóbbá tétele érdekében - írja az MTI.

A lépés átgondolását akarja az MSZP

Mandur László
"Bízunk benne, hogy a bejelentett döntést a Matáv Rt. vezetése még egyszer átgondolja, s megtalálja a megoldást a kedvezményes internetszolgáltatás további biztosítására." - áll az MSZP csütörtöki közleményében. "Reméljük, hogy a gyakorlatilag majdnem monopol helyzetben lévő, több tízmilliárdos profittal bíró távközlési szolgáltató átérzi annak a felelősségét, amit a hazai információs társadalom jövője érdekében óhatatlanul viselnie kell. Az olcsó internet elérhetőség biztosítása érdekében az új kormány azonnali megbeszélést kezdeményez a távközlési szolgáltatókkal." - áll a Mandur László, az MSZP informatikai miniszterjelöltje által szignált közleményben.

Tüntetést szerveznek az internetezők

Szervezkedni kezdtek az internetezők az Index fórumaiban, a Matáv elleni bojkottot és tüntetést terveznek. A demonstráció időpontját internetes szavazással döntik majd el. Egyelőre nem döntötték el a bojkott időpontját sem, minden szimpatizánst megkérnek, hogy a majdan kitűzendő időszakban ne használja a telefont és ne kapcsolódjon az internetre. A korábbi cikkünkben már említett internetes petíciót eddig több mint ötezren írták alá, a Matáv lépése ellen tiltakozva. A petíció névtelenül nyilatkozó szerzője kérdésünkre elmondta, tervei szerint interneten küldi el a petíciót a Matáv illetékeseinek.

A Matáv nem tart támadástól

Egy olvasónk szerint a Matáv vezetése sűrgős intézkedésként az összes rendszerében, belső hálózatain biztonsági szigorításokat rendelt el (jelszóváltoztatások, forgalommonitorozás, megerősítések), mivel esetleges hackertámadásoktól tartanak az internetkedvezmény megszüntetése után. A Matáv illetékese azonban cáfolta az információt.

Keresztes László, a Matáv biztonsági igazgatóhelyettese kérdésünkre elmondta, hogy a Mindenkinek csomag kivezetése kapcsán különleges biztonsági intézkedések nem történtek. Mint mondta, a jelszóváltoztatások rendszeresen megtörténnek, egyrészt a Matáv stratégiai informatikai rendszereinél, másrészt a belső felhasználóknál.

Szigorít biztonságán az Axelero

Az Axelero dolgozóinak küldött belső levélből kiderül, az internetszolgáltató online és offline támadástól is tart, ezért több biztonsági intézkedést is bevezetnek. "Egyrészt tapasztalni fogjátok, hogy a kapuszolgálat szigorúbban fogja végezni feladatát. Másrészt az esetleges online támadások elhárítása érdekében az informatikai területen néhány hétig szigorúbb biztonsági intézkedések lépnek életbe, ezért elképzelhető, hogy kéréseiteket nehezebben, megfelelő ellenőrzések után hatják csak végre kollégáink." - áll a levélben. Pohly Ferenc, a cég PR-vezetője kérdésünkre elmondta, hogy valóban szigorítottak a biztonságon a Matáv hétfői bejelentése óta.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32