Erika, Bella
14 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Őrület a konzolpiacon

2007.12.17. 07:28
Másfélszeres eredményt ért el az amerikai konzolpiac a tavaly novemberihez képest, mert a vásárlók attól tartanak, decemberben már nem lesz elég eladatlan játékgép. Első a Wii, de a Microsoftnak és a Sonynak sem megy rosszul.

Az amerikai konzoleladások közel ötven százalékkal növekedtek novemberben, ami azt mutatja, hogy az emberek már jóval karácsony előtt megkezdték a készülődést az ünnepekre. Az eladott darabszámot nézve a Nintendo végzett az élen, a 11. hónapban 981 ezer Wii-t adott el a japán cég az amerikai piacon, ami a 2006 novemberi start óta a legjobb eredménynek számít.

Előre vásároltak

George Harrison, a Nintendo amerikai elnökhelyettese szerint a nagy keresletnek az az oka, hogy a vásárlók attól tartottak, decemberben már nem találnak eladatlan gépet, ezért már novemberben elkezdték megvenni a karácsonyi Wii-ket. "Ha láttak egyet, elvitték", utalt a kereslet-kínálat egyensúlyának kibillenésére a szakember.

Az amerikai piacon 2,63 milliárd dolláros bevétele volt a konzolokból és a szoftverekből a gyártóknak, ami 52 százalékos erősödést jelent az 1,74 milliárdos tavalyi eredményhez képest.

Mindenki boldog

Jól szerepelt az Xbox 360 is, a Microsoft 770 ezer konzolt értékesített az NPD piacelemző szerint. A redmondi cég szerint a harverekre, szoftverekre, kiegészítőkre 763 millió dollárt költöttek az amerikaiak, ami az iparág teljes forgalmának harmada.

"Óriási a játékaink forgalma, mert nálunk vannak azok a szoftverek, amikre az embereknek szükségük van", utalt David Dennis arra, hogy a tíz legkeresettebb játékból négy az X360-ra jelent meg.

A Sony is örülhet, majdnem megnégyszerezte forgalmát a négyszáz dolláros PS3-nak köszönhetően októberhez képest, a japán gyártó 466 ezer gépet adott el novemberben.

A hordozható konzolok piacán a Nintendo vezet, 1,53 millió készülékkel, a Sony PSP 567 ezerig jutott.

A játékok között a Call of Duty 4 lett a legsikeresebb, az Xbox 360-ra és PS3-ra is megjelent szoftverből kétmillió fogyott a hónapban. Második a Guitar Hero 3 lett, 1,9 millióval, a játékból októberi megjelenése óta 3,3 millió fogyott. Sikeres az Assassin's Creed is 1,36 millió darabszámmal, a Super Mario Galaxy meg 1,12 millióval lett a Wii legkeresettebb szoftvere.