Lengyel lesz a következő űrturista

Lehetséges, hogy egy lengyel állampolgár lesz a harmadik űrturista, aki orosz közreműködéssel kirándul a Nemzetközi Űrállomásra. A jelölt kilétét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
Az orosz Interfax hírügynökség hétfői értesülése szerint néhány héten belül aláírhatják a szerződést a több jelentkező közül kiválasztott majdani amatőr űrhajóssal. A jelölt kiképzésére tavasszal, magára az űrutazásra pedig ősszel kerülhet sor.

Mark Shuttleworth
A harmadik űrturista nevét egyelőre nem kívánta nyilvánosságra hozni az orosz űrhivatal, mindössze annyi szivárgott ki, hogy doktori tudományos fokozattal rendelkező személyről van szó.

Az űrhivatal az elmúlt hetekben már valószínűsítette, hogy a közeljövőben az amerikai Dennis Tito és a dél-afrikai Mark Shuttleworth után újabb űrturistát indítanak a nemzetközi űrállomásra.

Vár az űr!

A hivatal szerint óriási az érdeklődés az utazás iránt, annak ellenére, hogy a nem mindennapi élmény sok sok pénzbe kerül. Tito tavaly 20 millió dollárt fizetett az orosz űrkutatásnak, és hírek szerint a kozmoszba áprilisban induló Shuttleworthnek ugyanennyibe kerül az űrkirándulás. Ez az összeg egyébként az orosz űrhivatal éves költségvetésének mintegy 15 százalékát teszi ki.

A 28 éves fokvárosi informatikus-vállalkozó - aki egyben a világ első afrikai asztronautája lesz - az AIDS-vírus tanulmányozásával összefüggő tudományos kísérletekben is részt vesz a nemzetközi űrállomáson. Akárcsak Tito, Shuttleworth is alapos űrhajós-kiképzésen vesz részt, az elsajátítottakról elindulása előtt vizsgán kell számot adnia.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47