Nem gyárt több projektoros tévét a Sony

Utolsók közt szállt ki a Sony a projektos tévék gyártásából. A japán cég februárban bezárja gyárait, és az újabb technológiákra koncentrál.

Néhány évvel ezelőtt még az lcd és a plazma kijelzők komoly riválisaként tartották számon a projektoros tévéket. A behemót készülékek legnagyobb hibája, hogy túl sok helyet foglalnak el, és ez a vásárlóknak nem tetszett: inkább lapos tévéket vettek.

A Sony csütörtökön bezárja utolsó három üzemét, ahol projektoros tévéket gyártanak, és ezentúl inkább a folyadékkristályos technológia - az lcd-tévék - továbbfejlesztésére fókuszál, illetve elkezdi bevezetni a piacra a szerves fénykibocsádó diódákkal működő (OLED) tévéket.

Idén más gyártók is hasonlóképpen döntöttek: a Seiko Epson decemberben állította le a projektoros tévék gyártását és forgalmazását, a Hitachi pedig már korábban kivonult az amerikai piacról.

Az oldalról ajánljuk

  • Sport
Meghalt Kamuti László, négyszeres világbajnoki ezüstérmes vívó

A tőröző 80 évet élt.

augusztus 27., 14:13

  • Tenisz
2,5 milliárddal segíti ki a kormány a bajba került teniszszövetséget

A Lázár János által vezetett szövetség működésének stabilizálására kapja a pénzt.

tegnap, 19:11

  • Belföld
Gulyás: Szeptember 1-jétől lezárjuk a határokat

Külföldi állampolgár nem léphet be, a magyar állampolgárokra 14 napos karantén vár. Egyelőre nem lesz az időseknek külön vásárlási sáv, és csak az itthoni teszteket fogadják el. Szigorítanak a szabályokon.

augusztus 28., 16:40

  • Belföld
Hiába, a Jobbik szélsőséges múltja mindig visszaüt

Zsidózás, cigányozás, Hitler- és Szálasi-idézetek köszönnek vissza a múltból a néppártosodással küszködő pártnál. A kínos ügyek sokat ártanak az ellenzéki összefogásnak is.

augusztus 28., 07:34

  • Belföld
Szlávik: Kicsit meredek, de nem lehet baj a Szuperkupa-döntőn, ha betartják az előírásokat

Ellenben arra kér mindenkit, hogy ne látogasson nagy létszámú eseményeket.

augusztus 28., 22:59