A UPC szerint a költségek növelése indokolta a díjemelést

Kizárólag a költségek növekedése indokolta a UPC átlagosan 16 százalékos díjemelését, melyet a cég 54 különböző hálózatán hajtott végre országszerte - közölte Szűcs László, a társaság média és sajtókapcsolati igazgatója hétfőn. A szóvivő hozzátette: sajnálják és furcsállják, hogy az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt anélkül tett bejelentést a Gazdasági Versenyhivatalnál, hogy előtte megpróbálta volna megérteni, vagy megismerni a díjemelés szakmai indokait.
A UPC Magyarország szóvivője szerint az átlagosan 16 százalékos emelést az is indokolta, hogy az infláció mellett emelkedtek a hatósági-, szerzői jogi- és műsordíjak. Növelte a költségeket az is, hogy a UPC-nek a kódoltan sugárzott tévéadások továbbítása után díjat kell fizetnie.

A fogyasztóvédők szerint indokolatlanul magas az áremelés mértéke

A civil fogyasztóvédők álláspontja szerint a szolgáltatói önköltségek nem emelkedtek oly mértékben, mint a szolgáltatási díjak. Az OFE hasonló lépésre készül a kispesti kábeltelevíziós szolgáltató, az EMKTV Kispest ellen is. A civil fogyasztóvédők azt remélik, hogy a versenyhivatal az árakat tisztességtelenül megállapítottnak, túlzottan magasnak minősíti, amelyek meghaladják a vállalkozás gazdaságilag indokolt költségeit és a tisztességes nyereséget.

Előfizetői felmérésre alapozták a bővítést

Az igazgató kifejtette: a cég az előfizetői visszajelzések és felmérések alapján bővítette szolgáltatásait, ezért nem elfogadható az egyesület azon érvelése, miszerint anélkül emelték az inflációt meghaladóan az előfizetői díjakat, hogy hajlandók lennének érdemben kommunikálni a fogyasztókkal, illetve javítanának a szolgáltatás minőségén.

Szűcs László szerint azért is meglepte őket a bejelentés, mert a kábeltelevíziós szolgáltatásról hiányos ismeretekkel rendelkező civil szervezetet éppen a közelmúltban biztosította együttműködési készségéről a UPC.

A UPC szerint más cégek nagyobb mértékben emeltek árat

Az igazgató elmondta: meglepőnek tartják azt is, hogy az egyesület éppen a UPC-vel szemben tett bejelentést, noha más nagyobb kábelszolgáltatók jelentősebb mértékben emelték díjaikat. "Az egyesület feltehetően arról sem szerzett tudomást, hogy a UPC bevezette a fél- és egyéves előfizetési lehetőséget, amelyhez egy-, illetve kéthavi díjkedvezmény kapcsolódik, s így a nézők gyakorlatilag a tavalyi díjaknál olcsóbban is hozzájuthatnak idén a kábeltévés szolgáltatásokhoz" - tette hozzá.

Az igazgató szerint a versenyhivatali vizsgálatban nincs semmi rendkívüli, hiszen a GVH az egyesület lépésétől függetlenül, minden évben rendszeresen megvizsgálja, hogy a Hírközlési Felügyeletnél már bejelentett díjemelés arányban áll-e a költségek növekedésével. Aláhúzta: a hivatal a díjemelések miatt az elmúlt években egyszer sem állapított meg erőfölénnyel való visszaélést.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31