Árpád
-2 °C
4 °C

Megint pert vesztett első fokon a Vodafone

2004.07.09. 14:24
Első fokon ismét vesztett a Vodafone, a bírósági ítélet szerint tisztességtelen volt az átalánydíjas GPRS-internetszolgáltatás adatforgalmi korlátozása. A Fővárosi Bíróság március elején ugyanígy döntött, tehát jelentős előrelépés nem történt. A Vodafone megfellebbezi a döntést.
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és az internetezők érdekeit védő NETÉRT Egyesület tavaly szeptemberben indított közhasznú pert a Vodafone ellen egy szerződésmódosítás miatt, amely a GPRS-alapú internetszolgáltatásra vonatkozik. A 2003. február 15-től érvényes módosítás szerint a cég saját döntése alapján korlátozhatja vagy megszüntetheti a szolgáltatás nyújtását, ami a NETÉRT szerint jogszerűtlen, ugyanis a Vodafone korlátlanként reklámozta és értékesítette GPRS-szolgáltatását, sok esetben két éves hűségnyilatkozattal.

A Fővárosi Bíróság 2004. július 8-i elsőfokú, nem jogerős itéletében helyt adott a felperesek keresetének, írta a Napi Gazdaság. A NETÉRT közleménye szerint a bíróság kimondta, hogy a Vodafone adatforgalmi korlátozása tisztességtelen volt az előfizetőkkel szemben, és ezáltal érvénytelen.

Információink szerint a Vodafone Magyarország megfellebezi a döntést, mivel azt megalapozatlannak tartja. A mobilszolgáltató lapunknak elmondta: a jogerős ítélet meghozatala után természetesen mindenben az ítéletben előírtaknak megfelelően fog eljárni.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?