Huba
17 °C
33 °C

Íme egy lehetőség, hogy kevésbé ócska videókat készítsen

IMG 6008
2018.08.01. 23:51

Megsaccolni sem lehet, hány videó van ma fenn az interneten, és ezek hány órányi tartalmat jelentenek. De ha csak annyit veszünk alapul, hogy a Youtube-ra percenként 300 órányi videó kerül fel, és hogy naponta 5 milliárd videót néz meg az emberiség körülbelül 500 millió órányi összterjedelemben, és ha mindezt kiegészítjük azzal az információval, hogy a Youtube videói egyes források szerint durván a harmadát tehetik ki az internet összes videóforgalmának, nem sok kétségünk maradhat afelől, hogy irgalmatlan sok videó van a neten.

Sőt, mire ezt a mondatot leírtam, már több száz órával több, mint eddig, és mire ezt Ön elolvassa, addigra pedig még sok százezer, de inkább millió órával több. Két dolgot azonban biztosan tudni: ezek között évről évre egyre nagyobb hányadot tesznek ki a mobiltelefonnal készült videók, és hogy azok nagy része értékelhetetlen minőségű.

Nagyvonalúan tekintsünk el attól, hogy a tartalom felől közelítünk, maradjunk csak annál, hogy egy alapvető technikai adottságot említünk meg, ez pedig az, hogy egy telefon, méretéből és formájából adódóan szinte alkalmatlan normális minőségű felvétel készítésére, amit leginkább akkor tapasztalunk, ha mozgunk is vele. Az is elég, ha csak odafordítjuk a szülinapi torta mögött üvöltő gyerekre, vagy a naplemente előtti ellenfényben álló mosolyba dermedt arcú kedvesre. Ha esetleg valaha visszanézzük, főleg, ha nagy tévén tesszük ezt, máris felfordul a gyomrunk a kép rángásától, a rángás miatt még zajosabb képtől, amit a nagy képernyő felerősítve fog visszahányni ránk.

Ezen tudnak segíteni azok a mára meglepően olcsóvá vált stabilizátorok, gimbalok, amik a filmgyártásban használatos méregdrága eszközökből váltak hétköznapi használati tárgyakká, nem lebecsülve ezzel a bennük rejlő mérnöki és technikai megoldásokat vagy használati értéküket.

Ilyen például a drónjaival hírnevet szerzett kínai DJI által készített Osmo Mobile 2 is, ami nevéből következtethetően egy, már létező termék második kiadása.

Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Index

Egyből a lényegre, azaz az árára térve azzal az anomáliával szembesülünk, ha egy kicsit is tájékozottak vagyunk a mobiltelefonokra szánt stabilizátorok piacán, hogy ezt most pont a feléért lehet megvenni, mint amennyibe az első verzió került. Ne ijedjünk meg, ez nem azért van, mert annyival gyengébb a termék, és nem is azért, mert ennyire jófej a cég, hanem azért, mert a piac időközben többszereplőssé vált, a konkurencia pedig olyan szinten vágott alá a cucc árának, hogy más választás nem lévén, fogaikat összeszorítva elosztották kettővel az eddigi árat és máris itt van a már bejáratott márka nevén futó szuperolcsó mobiltelefonos kamerastabilizátor.

Mert Ez a körülbel ötvenezer FOrintos ár pont nem fogja elijeszteni azt a potenciális vásárlót,

aki a minimum ugyanilyen, de inkább kétszer-négyszer drágább telefonjával sokkal jobb felvételeket akar készíteni, mint azelőtt.

De mire jó ez, és hogy működik?

Mutatunk is egy rövid videót, amiből egyből megértik, miért is nagyon hasznos ez a szerkezet: ebben az látható, hogy mi a különbség egy Osmóval készült felvétel és egy szabadon, csak a kézben tartott mobillal készült felvétel között.

 Az Osmo sok társához hasonlóan egy úgynevezett háromtengelyes stabilizátor, amely úgy működik, hogy a beépített szenzorok érzékelik az eszköz saját tengelyéhez képest történő elmozdulását a tér mindhárom irányában, amit az eszközbe épített szervomotorok azonnal kompenzálnak, így a mobiltelefon gyakorlatilag mozdulatlan marad.

Természetesen csak a saját tengelyéhez képest marad mozdulatlan, azaz ha én kezemben a stabilizátorral elindulok valamerre, akkor a mobiltelefonom attól még nem fog ottmaradni. Értelemszerűen az eszközzel együtt történő mozgást nem fogja kompenzálni, csak a saját nézésirányát. Ezt is attól függően, hogy milyen üzemmódban használjuk. Mint a legtöbb gimbal esetében, úgy ennél is a következő három mód áll rendelkezésünkre:

  • zárt vagy fix mód, azaz akármerre forgatnám, a kamera mindig abba az irányba fog nézni, ahova fixáltam,
  • teljes követés mód, amikor ha felfelé fordítom, felfelé fog nézni, ha oldalra, akkor oldalra – egyedül a az oldalirányú döntést kompenzálja, így a telefon végig vízszintben marad,
  •  iránykövetés módban, azaz ha jobbra-balra forgatom, azt követi, de ha lefelé vagy felfelé, akkor azt nem.

Az Osmo tartónyelén lévő gomb megnyomásával tudunk váltani a fix és az iránykövetés módok között. Sajnos ha a teljes követést  szeretnénk ki- vagy bekapcsolni, akkor azt csak az applikáció menüjében tudjuk megtenni, ami nem a legelegánsabb megoldás.

Mit tud még?

Azon túl, amit elvárunk tőle, képes még egy csomó dologra, amiket akkor tudunk kihasználni, illetve működtetni, ha letöltjük a gyártó applikációját a telefonunkra. Ez létrehozza a bluetooth-kapcsolatot a készülék és a telefon között, így képesek leszünk a telefonon keresztül irányítani az eszközt, valamint feladattól függően a telefon is képes lesz automatikusan utasításokat adni a gimbalnak.

Például egy dedikált gombbal indíthatunk/leállíthatunk videófelvételt, vagy fotózhatunk, ha az applikációban üzemmódot váltottunk, készíthetünk vele timelapse vagy hyperlapse videót (utóbbi ugyanaz, mint a timelapse, csak a kamera közben mozog a térben), illetve úgynevezett motion timelapse videót, amely esetben megadhatunk több pozíciót a gimbalnak, valamint hogy mennyi idő alatt forduljon el az első ponttól az utolsóig, és hogy ezalatt milyen időközönként készítsen képeket, amelyekből a végeredményt képező videót összefűzi. Ezek elég látványos videók készítésére alkalmasak, és csak iszonyú macerával lehetett korábban ilyeneket előállítani.

 Ebben a kis videóban megmutatunk néhány, Osmóval készült hyperlapse-felvételt:

A fenti videóban is használtuk azt a funkciót, hogy a gimbal appjában az ujjunkkal körbekeretezünk egy, a telefonnak is értelmezhető objektumot a képernyőn (ez lehet akár egy mozgó ember is), amit mindig a kép közepén fog tartani, legalábbis bizonyos korlátok között, ezzel pedig el is érkeztünk ahhoz a részhez, amikor az következik, hogy igen, de

Semmi sem tökéletes a világon,

miért pont ez az eszköz lenne az? Pláne ennyiért.

Miben más az Osmo Mobile 2, mint az 1?

- könnyebb, 

- igaz, műanyagból van,

- nem cserélhető az akksija,

- de annak két és félszer nagyobb a kapacitása, 

- ami hamarabb feltölthető, 

- és arra is képes, hogy töltse a telefont, 

- van az alján szabványos csavarmenet, hogy állványra rögzíthessük,

- nagyobb tartományban képes stabilizálni a mobilt,

de mindezek a különbségek eltörpülnek amellett, hogy 

feleannyiba kerül!

Mik azok a hiányosságok, amik sötét árnyékként vetülhetnek erre az amúgy igen csábító képességhalmazra? Például az, hogy az eszköz nem tud 360 fokban körbefordulni. Elsőre talán nem tűnik akkor hátránynak, de igen könnyen belefutunk, abba, hogy ezt problémának érezzük. És nem csak nekünk probléma, hanem szerencsétlen gimbalnak is, mert a motorjai kétségbeesett zümmögésbe kezdenek ilyenkor, az eszköz rázkódni kezd, majd feladja és hibajelzéssel mintegy összerogyik - azaz nem tartja tovább a pozíciót, így kímélve a motorokat, hanem ernyedten hagyja csüngeni a mobilunkat. Ez persze jó, hogy így védi magát, de az nem, hogy emiatt használhatatlanná válik az adott felvétel, ha kicsit elkalandozunk, miközben a gimbal eléri határait.

Az is zavaró, hogy ha felvétel közben hívást kapunk, akkor leáll a videó rögzítése. Az meg pláne, hogy nem lehet manuálisan beállítani a felvételkészítés paramétereit: zársebesség, érzékenység, élesség. Ez persze kompaktabbá teszi, mintha ezekkel kellene babrálni állandóan, de kár, hogy nincs meg a lehetősége sem.

Fotó: Bakró-Nagy Ferenc / Index

És ott van az állandó mumus is, a kapacitás

Bár a gimbal maga lenyűgőző, 10-12 órás kapacitással bír, ha nincs mit rárakni, mert lemerül a telefon, ez nem sokat ér. Még úgy sem, hogy képes tölteni a mobilt a nyélen lévő usb-aljzatból, mint egy power bank. A gond az, amikor ezt nem tudjuk kihasználni, mert éppen nem tudunk 90 fokban elfordított csatlakozóval rendelkező töltőkábelt szerezni, ennek hiányában pedig egész egyszerűen nem tudjuk felrakni a telefont úgy az eszközre, hogy az egyensúlyban is legyen - ami a gimbal helyes működéséhez elengedhetetlen -, és a kábelünk se nyomorodjon meg fél óra alatt.

Jó pont viszont, hogy a cég mérnökei pont olyan USB-A aljzatot szereltek a nyélbe, mint ami a töltőkön, power bankokon, számítógépeken található, így nem kell olyan mutáns kábelhibrideket vadásznunk, mint más gyártók gimbaljai esetében, ahol például USB Micro-B csatlakozó szolgáltatja az energiát. Egy kezemen sem tudom megszámolni, hogy hány olyan kábelt láttam eddig életemben, amelynek egyik végén USB Micro-B, a másikon pedig például 90 fokban megtört lightning csatlakozó van, mert egyet sem, így jár egy nagy piros pont a DJI-nak, hogy ezt felismerték. Ha még bele is férne a csomagba legalább valami 90 fokban megtört csatlakozóadapter, különböző végekkel, akkor ha nem is leborulnék nagyságuk előtt, de mindenképp visszatartanék magamban pár fojtott hangon előadott szitkozódást, amikor ennek köszönhetően nem veszítené el a telefonom a töltöttségének legalább felét negyedóra alatt

Persze, hogy ez alapvetően a telefon hibája (meg az enyém, amiért nem vigyázok jobban az akkumulátorra), de higgye el, lehet Ön akármilyen gondos és szeretettel teli gazdája mobilja akkumulátorának, töltheti minden nap igazgyönggyel kirakott selyemkonnektorban csak az Ő számára előállított finomított árammal, attól még úgy fogja leszívni az energiát a telefonja egy objektumkövető trackinggel tupírozott 4K hyperlapse felvétel közben, aminek láttán még a leggátlástalanabb pályázati pénzekre szakosodott jogi tanácsadó szája széléről meginduló nyálcsepp is csak később hagyna foltot a mandzsettáján, mint ahogy az erő elhagyja a telefonját.

Ezek persze vállalható kompromisszumok,

 amiket be kell nyelnie a vásárlónak, ha ilyen áron szeretné kiterjeszteni mobilvideós képességeit, de attól még zavaróak.

A készülék ergonómiája egyébként kiváló: kényelmes, jól fekszik az ember tenyerében, nem akar kicsúszni, bár egy csuklópánt azért nem jönne rosszul. Az alján található szabványos csavarmenettel bármilyen állványra felrögzíthető, csak sajnos tartozékként nem kapunk hozzá mini tripodot, hogy ezt egyből megtehessük.

Mindent összevetve

Aki csak egy kicsit is komolyabban szeretne az egyre jobb mobilok egyre jobb kameráival egyre jobb videókat készíteni, vagy tíz percnyi használható videót akar bemutatni a az ismerőseink a legutóbbi nyaralásáról, annak ez az eszköz elképesztő távlatokat fog megnyitni, olyanokat, amikről néhány hónappal ezelőttig el sem lehetett képzelni, hogy ilyen áron valaha elérhetőek lesznek.

Aki pedig komolyabb kamerával akar komolyabb videókat készíteni, azoknak nem véletlen, hogy négyszeres árnál kezdődik egy profibb gép. Búcsúzóul néhány Osmo-val készült felvétel a már huszonegynéhányadik részénél járó Kéktúra sorozatunkból, hogy lássák, mire lehet használni ezt a kütyüt élesben:

Az eszközt a DJI hivatalos magyar márkakereskedése, a DJI | ARS Budapest biztosította számunkra.