Jenő
-2 °C
6 °C

Gyerekjáték az amerikai választási rendszert feltörni

2018.08.13. 14:53

Az idei Las Vegas-i kiberbiztonsági konferencián (közismert nevén: a DefConon) két, az amerikai demokrácia működését illetően nem túl megnyugtató eredménnyel záruló etikus hekker versenyt is szerveztek, csak hogy még nyugtalanítóbb legyen a helyzet: gyerekeknek. A R00tz Asylum (etikus hekkelést támogató szervezet) versenyén induló 8-17 éves gyerekek azt kapták feladatul, hogy jussanak be az amerikai választási rendszer pontos másába. (Nyilván nem az igazi rendszerbe, hiszen az törvénybe ütközne.)

A feladatra 39 fiatal jelentkezett, és közülük 35 gond nélkül és többnyire elképesztő gyorsan be tudott jutni a szimulált választási rendszerbe, és ha már benn voltak, átírták az eredményeket, a szavazatszámokat, vagy akár a jelöltek neveit is (valljuk be, Bob, a mester talán tényleg lenne olyan jó elnök, mint Donald, a tévéceleb). A versenyzők közt szép számmal voltak lányok is: a 11 éves Bianca Lewis (aki a BBC videójának egyik fő szereplője) például a Donald Trumpra leadott szavazat számával játszadozott, míg a hasonló korú Audrey Jones, aki miután tíz perc alatt bejutott, azt magyarázta, hogy kód hibáit kihasználva kénye-kedvére nyerethetne választást tetszőleges jelöltekkel.

A szoftveres titkosított kommunikációban utazó Wickr és hardveres titkosításban jártas Wall of Sheep hasonló hekkerversenyt rendezett gyerekeknek, akik állami weboldalak feltörését kapták feladatul, írja a TechCrunch. Ők is játszi könnyedséggel vették az akadályokat, a 11 éves austini Emmet például egy szimpla SQL-injekcióval tíz perc alatt bejutott a floridai államminiszter honlapjára, ahol elviekben a választási eredményeket szokás közzétenni. A Wickr versenyén 47 gyerek indult, 42-nek sikerült is feltörni a feladatban szereplő választási információs oldalakat.

A választási infrastruktúra Def Con-os leszereplésére reagálva az államminiszterek nemzeti szövetsége (NASS) azzal próbált védekezni, hogy a szervezők által fölállított rendszermásolatok egyáltalán nem tükrözik a reális körülményeket, például a gyerekek által feltört szerverek a valóságban fizikailag is védettek, és a többi választási rendszer is jóval bonyolultabb, sok elkülönülő részből áll, és egyáltalán nem könnyű még csak hasonló tükrözött rendszert sem fölállítani.