Friderika
12 °C
29 °C

Már meg is tervezték, milyen járművel küldenének embert a Marsra

2018.08.21. 23:28

Bár még hátravan pár évtized addig, amíg a NASA embert küldene a Marsra, jobb előbb, mint később-alapon azért már felkértek hat céget arra, hogy tervezzék meg azt a járművet, ami alkalmas lehet majd a majdani asztronauták szállításukra. A Lockheed Martin már közzé is tette a maga tervrajzait - írja a Popular Mechanics.

A jármű tervei a Lockheed egy korábbi, végül soha nem használt járműéin alapulnak: a Donatello logisztikai modult annak idején arra találták ki, hogy rakományt szállítsanak vele a Nemzetközi Űrállomásra. Ezt tervezték most újra a cég mérnökei emberek szállítására.

Az űrkapszula meglehetősen kicsi, mindössze nagyjából négy és félszer hétméteres, azaz nagyjából megegyeznek a méretei egy minibuszéval vagy egy lakókocsiéval. Sőt, a tervezői szerint egyébként is leginkább egy lakókocsira hasonlít: "Egy lakókocsiban az asztalod alakul át az ágyaddá, a dolgok folyamatosan változnak, mert nagyon hatékonynak kell lenned a térkihasználással. Mi is ebben gondolkodtunk" - mondta Bill Pratt programmenedzser.

A kapszulában elférne testmozgásra szolgáló, munka- és alvóállomás is, ahogy persze az élet fenntartására szolgáló rendszer és tudományos eszközök is.

A Lockheed korábban is tervezett már a Marsra utazással kapcsolatos eszközt: nemrég egy Mars körül keringő űrállomás tervrajzait közölték, ahonnan az asztronauták megfigyelhetnék a bolygót, de akár a felszínre is léphetnének a segítségével.

A tervek szerint az új űrjárművet először egy Hold körül keringő, még csak tervezett űrállomáshoz juttatnák el, de erre legkorábban a 2020-as években, vagy akár csak a 2030-as években kerülhet sor. A Marsra utazásra meg értelemszerűen még ennél is jóval később.