A kiszáradás fenyegeti Izraelt

2018.08.27. 12:07

Kiszáradóban vannak Izrael vízforrásai az izraeli vízügyi hatóság szerint – írja az MTI a Jediót Ahronót nevű helyi lap nyomán.

A vízügyi hatóság vasárnap kiadott jelentése szerint öt aszályos év után annyira drámai a helyzet, hogy ha a következő télen átlagos vagy akár annál nagyobb mennyiségű csapadék esne, már az sem tudná megállítani a vízforrások kiszáradását, miközben ráadásul várhatóan ismét átlag alatti lesz csak a csapadék.

Izrael legnagyobb édesvízi tartalékának, a Kinneret-tónak (bibliai nevén Genezáreti-tónak) az összes eddig mértnél alacsonyabb a vízállása. A súlyos változás már szabad szemmel is jól látható: néhány éve Máágan kibucnál egy szigetecske tűnt fel a vízben, amely néhány napon belül már félszigetté válik, mert a part felé eső részekről eltűnt a víz. Ezért a tóból már nem pumpálnak vizet az országos hálózatba, sőt azt tervezik, hogy a tengervíz-sótalanító telepek vizét fogják visszavezetni a Kinneret kiszáradásának megakadályozására.

Galileai-tenger Izrael legnagyobb édesvizi tava. Más nevei: Kinneret-tó, Tiberias-tó, a Bibliában Genezáreti tó.
Galileai-tenger Izrael legnagyobb édesvizi tava. Más nevei: Kinneret-tó, Tiberias-tó, a Bibliában Genezáreti tó.
Fotó: Agf / Getty Images Hungary

Legalább ők felkészültek

A 10-es kereskedelmi tévé híradása szerint már jelenleg is a sótalanítók fedezik a lakossági vízfogyasztás 80 százalékát, és a jelenleg működő öt sótalanító mellé két újabbat fognak építeni. A Kinneret mellett a források hozama és a felszín alatti édesvízkészlet is drasztikusan csökken: az elmúlt öt év súlyos szárazsága nyomán 2,5 milliárd köbméternyi víz hiányzik.

Izrael helyzete azonban még így is viszonylag jónak tekinthető a kiszáradással küzdő térségben a szomszédos országokhoz – vagy éppenDél-Afrikához vagy Ausztráliához képest, mert előzetesen felkészültek az ínséges időkre tengervíz-sótalanítók és – a lakossági fogyasztás közel 80 százalékát ipari-mezőgazdasági felhasználásra visszaforgató – víztisztító telepek építésével.

A világszerte egyre többeket sújtó szárazság és ivóvízhiány okairól és lehetséges következményeiről ebben a cikkben írtunk részletesen.

Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM