Albert, Lipót
2 °C
12 °C

Mutáns laptopokkal újít az Asus

2018.08.30. 12:04

A mobiloknál teljesen lefedték kijelzővel a készülékek előlapját, és ez a trend átszivárgott a pc-iparba. A pénteken elkezdődő berlini IFA elektronikai kiállítás előtt mutatta be új laptopjait az Asus, és ezeknek a legfontosabb közös jellemzője, hogy a megjelenítő szinte faltól falig ér.

Így lehet igazán kompakt gépeket gyártani

A NanoEdge megjelenítő bevezetése azt jelenti, hogy a teljes méret 95 százalékát a kijelző tölti ki.

Ez a változás különösen jól jön ki a ZenBook Flip 13 és 15 esetében, ezek ugyanis tablet módba átalakítható 13,3 és 15,6 colos gépek, aminél számít a nagy kijelző, és az Asus szerint a kijelző miatt a méretük 10 százalékkal csökkent a tavalyi modellekhez képest. Szerencsére ezek a laptopok még így is messze vannak attól, hogy a kamerák csak egy bevágásban férjenek el, mint a telefonokon.

A kijelző fölött elhelyezett fő kamera még rendben is van, mindkét modellnél működik az arcfelismerős Windows Hello beléptetés. Az viszont már kevésbé érthető, hogy miért tettek egy második, borzasztóan gyenge kamerát a billentyűzet mellé.

Azt mondják, hogy ezzel lehet majd a kiterjesztett valóságba belépni, elvégre a Flip laptopok kijelzője 360 fokban körbehajtható, és így a billentyűzet a hátlapra kerül. Mégis, nehéz ezt elképzelni, hogy valaki ekkora géppel rohangál körbe a lakásban, amíg az IKEA applikációjával meg nem találja a kanapé helyét.

Gyors tanakodás után arra jutottunk, hogy fölfelé néző kamera két dologra lesz jó:

  • folyamatosan bekapcsolva hagyva mindig meggyőződhetünk róla, hogy semmi nem akar a plafonról az égből a fejünkre esni
  • furcsa ráhajolós szelfiket készíthetünk

A gépek meglehetősen erősek, 8. generációs Intel Core processzorokkal, a nagyobb 15 colos laptopba pedig még egy Nvigia GTX 1050 videokártya is befért, amivel már játékokat is egészen jól lehet futtatni. A kijelzőn megjelenő színek pontosságát a Pantone igazolta, ami arra utal, hogy a tervezők célja inkább az Adobe Photoshop gyorsított futtatása lehetett az erősebb grafikus gyorsító beépítésével. Kíváncsian várjuk, hogy egy teszten miként teljesítenek az új Asus gépek.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?