Aliz
6 °C
14 °C

Az Apple után az Amazon is áttörte az 1 billió dolláros határt

2018.09.04. 18:21

Második óriáscégként az Amazon is áttörte az 1 billió dolláros értékhatárt, írja a CNN. Ez korábban csak az Apple-nek sikerült, ráadásul nem is olyan rég, augusztus legelején. Ezzel a két cég teszi ki az S&P 500-as listájának 8 százalékát értékben.

Az Amazon 24 év alatt érte el a történelmi határt, de

ennél is döbbenetesebb, hogy 2018 elején még csak 580 milliárd dollárt ért a cég,

tehát kilenc hónap alatt óriási hajrát sikerült összehozniuk.

Ez részben a bevételeik rohamos növekedésének is köszönhető, amíg 2017 második negyedévében 197 millió dollárt bevételük volt, addig 2018 második negyedévében 2,5 milliárd dolláros, főleg a felhőszolgáltatások, vagyis az Amazon Web Servicesen keresztül, de közrejátszott a saját platformjaikon futtatott keresztreklámozás, illetve a Prime-előfizetések jelentette plusz bevétel is.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?