Viola
-6 °C
-2 °C

Otthagyják az alapítói az Instagramot

2018.09.25. 09:27

Lemondott az Instagram két alapítója, Kevin Systrom és Mike Krieger, és a következő hetekben teljesen otthagyják a céget – írja a New York Times.

A több mint egymilliárdos felhasználói bázisú képmegosztó szolgáltatásnál Systrom volt eddig a vezérigazgató, Krieger pedig a technológiai igazgató. A közleményük szerint most pihenőre mennek, aztán pedig valamilyen új projekt felépítésébe kezdenek, de erről semmi többet nem árultak el.

A 2010-ben alapított Instagram anyacége, a Facebook épp viharos időket él, adatkezelési botrányok, álhírproblémák és az orosz információs hadviselés elleni tehetetlenség tépázza a renoméjukat. A 2012-ben egymilliárd dollárért felvásárolt Instagramot mindez viszonylag kevéssé érintette, a cég a Facebook egyik legnagyobb sikersztorija volt az elmúlt években.

A Techcrunch a forrásai alapján arról ír, hogy a távozás oka az lehetett, hogy bár a Facebook autonómiát ígért az Instagramnak, ez az évek során fokozatosan csökkent, ami egyre növekvő feszültséghez vezetett a két cég vezetése között. A folyamat részeként például az Instagram megbecsült elnökhelyettese, Kevin Weil átkerült a Facebookon belül létrehozott új blokkláncos részlegre. Az utóda, Adam Mosseri az anyacég vezetőségéből került ki, és állítólag nem jött ki túl jól a most távozó vezetőkkel. Mark Zuckerberggel általában megértették egymást, de a lap forrásai szerint vele is össze-összekülönböztek, például azzal kapcsolatban, hogy mennyire legyen átjárás a két platform között.

Nem az Instagram atyjai az elsők, aki mostanában otthagyták a Facebook által felvásárolt cégüket. Jan Koum, a Whatsapp társalapítója áprilisban állt fel, méghozzá a Facebookot is érintő Cambridge Analytica-botrány miatt. A már korábban távozó másik társalapító, Brian Acton ugyanezért szólította fel a felhasználókat, hogy töröljék a Facebookot.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!