Judit
2 °C
7 °C

Először indulhat újra egy fukusimai atombalesetben megsérült erőmű

GettyImages-138925630 (1)
2018.09.26. 10:45

A japán atomenergia-ügyi hivatal szerdán engedélyezte a fővárostól, Tokiótól északkeletre fekvő, 40 éves Tokai atomerőmű újraindítását, amely megrongálódott a 2011. márciusi földrengés utáni hatalmas szökőárban – írja az MTI.

A természeti katasztrófa akkor súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőmű három reaktorát, nukleáris katasztrófát okozva. Az 1986-ban történt csernobili atomerőmű-baleset után a fukusimait tartják a történelem második legsúlyosabb atomkatasztrófájának.

A nyolc évvel ezelőtti katasztrófa után Japánban leállították mind a 48 atomreaktort, köztük az Ibaraki prefektúrában található tokait is. Ez utóbbinak a Japan Atomic Power vállalat az üzemeltetője, egyben az első olyan erőmű, amely a károsodása után engedélyt kapott az újraindításra.

Az újraindítás azonban még évekig eltarthat, mert a biztonság növelését célzó fejlesztések nem biztos, hogy 2021-ig befejeződnek. Az üzemeltetőnek még a helyi hatóságok hozzájárulását is be kell szereznie. Ez azonban nem lesz feltétlenül egyszerű, hiszen a mostani engedély kiadása ellen is többen tüntettek Tokióban az atomenergia-ügyi hivatal épületénél. Civil szervezetek tagjai egyben levelet juttattak el a hatósághoz, amelyet nyolcezren írtak alá, és azt követelték benne, hogy tagadják meg az újraindítási engedélyt.

További gondot okoz, hogy a Tokai az egyetlen olyan erőmű, amelynek reaktora novemberben lesz negyvenéves, és ezért két további felülvizsgálaton kell átesnie, hogy további húsz évvel meghosszabbítható legyen az üzemideje.

(Borítókép: Az erőmű 2012-ben - fotó:  Kiyoshi Ota / Bloomberg / Getty Images)

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?