Szilárda
-4 °C
2 °C

Irányított evolúcióért járt a kémiai Nobel-díj

2018.10.03. 15:55

Három enzimkutató tudós, az amerikai Frances H. Arnold és George P. Smith, valamint a brit Gregory P. Winter kapja idén a kémiai Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia indoklása szerint a három tudós az evolúció mechanizmusát felhasználva ért el úttörő eredményeket kutatásaiban, amelyek gyakorlati haszna ma már a gyógyszergyártáson át az üzemanyag-előállításig megfigyelhető.

Frances Arnold az enzimek irányított evolúciójáért részesül az elismerésben. Az amerikai kutatónak 1993-ban sikerült először irányított evolúcióval létrehoznia enzimeket, kémiai folyamatokat katalizáló fehérjéket. Azóta tovább finomította módszereit, amelyeket manapság már rutinszerűen használnak új katalizátorok létrehozására. A Frances Arnold-féle enzimeket vegyi anyagok, például gyógyszerek környezetbarátabb gyártásánál vagy épp megújuló üzemanyagok előállításánál alkalmazzák.

Az amerikai George Smith 1985-ben fejlesztette ki a fág-bemutatás elegáns módszerét, amelyben egy bakteriofágot (baktériumot fertőzni képes vírust) használnak új fehérjék előállítására. A brit Gregory Winter a fág-bemutatást használta antitestek irányított evolúciójához, hogy új gyógyszerkészítményeket állítsanak elő. Az ezen az eljáráson alapuló első gyógyszert, az adalimumabot 2002-ben hagyták jóvá a hatóságok és a reumatoid artritisz (RA), a pikkelysömör és bélgyulladásos betegségek kezelésére használják.

A fág-bemutatással azóta olyan antitesteket hoztak létre, amelyek semlegesíthetnek toxinokat, szembeszállhatnak autoimmun betegségekkel és gyógyíthatják az áttétes rákot.

A kitüntetettek összesen 9 millió svéd koronával (282 millió forintos összeggel) gazdagodnak. Ennek felét Frances Arnold kapja, a másik felén George Smith és Gregory Winter osztozik.

  • Frances Arnold - az ötödik nő, aki megkapja a kémiai Nobel-díjat - 1956-ban született Pittsburghben. 1985-ben doktorált a Berkeley Egyetemen, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) tanára.
  • George Smith 1941-ben született Norwalkban. A Harvard Egyetemen szerezte doktori címét, a Missouri Egyetem nyugalmazott tanára.
  • Gregory Winter 1951-ben született Leicesterben. A Cambridge-i Egyetemen tanult, és ott is tanít.

A díjátadó ünnepséget hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján rendezik.

(MTI)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!