Helén
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Eredmények

Karácsony Gergely

Ellenzéki Összefogás
50.86% (353593 szavazat)

Tarlós István

FIDESZ-KDNP
44.1% (306608 szavazat)

Lovász László visszautasítja a cenzúra vádját

2018.10.04. 16:18

Az Magyar Tudományos Akadémia a saját elnökével, Lovász Lászlóval interjúzott, hogy tisztázzák a Magyar Tudomány Ünnepére jelentkező két társadalomtudományi program helyezetét. A rövid beszélgetésből kiderült, hogy az Akadémia főtitkárhelyettese, Barnabás Beáta által korábban visszautasított két előadást mégis megtarthatják az előadók.

  • Nők és a férfiak szerepe és sikeressége a számítástechnikában nagy adatok alapján
  • A közösségi média jogi oldala

Ez a két előadás került le a rendezvény programjáról, az első „a társadalmi nemek tematika egyéb vonatkozásai”, a második „annak politikai vonatkozásai” miatt.

Lovász László szerint alaptalan a sajtóban megjelent vád, hogy az Akadémia a kutatás helyett politizál, és azt mondta,

az Akadémia nem cenzúráz, különösen nem tilt, a két rendezvény nem marad el, mindkettőt megtartják a Társadalomtudományi Kutatóközpontban.

Hozzátette, hogy szinte minden társadalomtudományi téma érintkezik a politikával, és arra, hogy hol van a szakpolitika és a politika határa, nincs objektív mérce. Az MTA vezetője sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Barnabás Beáta döntésének megvitatására nem kerülhetett sor, „mert valaki az érdekeltek közül a főtitkárhelyettes értesítését megkapva, azt néhány órán belül nyilvánosságra hozta ahelyett, hogy megpróbálta volna őt meggyőzni, vagy fellebbezett volna hozzám.”

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?