Viola
-6 °C
-2 °C

Heteken belül indulhat a Virgin Galactic első űrkirándulása

2018.10.09. 14:20

Sir Richard Branson, a Virgin Galactic alapító-vezérigazgatója szerint a vállalat hetekre van attól, hogy megindítsa az első űrutazását.

Hetekbe, és nem hónapokba kerülhet, hogy feljussunk végre. És akkor hónapokat lehet fent tölteni, nem éveket. [...] Nem sokkal ezután kezdődhetnek az emberi űrutazások is, szóval nagyon, nagyon izgalmas hónapok elé nézünk.

mondta Branson a CNBC hírportálnak.

Branson a SpaceX-alapító Elon Muskkal és az Amazon-vezér Jeff Bezosszal verseng azon, hogy melyikük tud először fizető űrturistát juttatni a világűrbe. 2004-ben, a Virgin Galactic alapításakor a 2009-es céldátumot tűzték ki, de a késlekedések és egy halálos baleset miatt ez későbbre, 2014-re csúszott. Idén sikeres szuperszonikus tesztrepülést végeztek a SpaceShipTwo űrhajóval.

A 67 éves Branson idén áprilisra tervezte az első űrutazást, de ezt el kellett halasztani. Az űrhajóskiképzésen, fitneszedzésen és centrifugális teszteken is átesett Branson most azt reméli, hogy hónapokon belül sor kerülhet a szűzrepülésére.

Branson szerint a kereskedelmi űrhajózásra és az űrturizmusra hatalmas igény van.

Ha egy szobában van tíz ember, közülük nyolc biztos azt mondaná, hogy szívesen eljutna az űrbe, ha megengedhetné magának. Ránk vár a feladat, hogy annyi űrhajót gyártsunk, hogy tarthassuk a lépést a kereslettel.

A Virgin Galactic űrjárataira 250 000 dollárért lehet jegyet váltani - ez mai áron nagyjából 71 millió forint. Nem valószínű, hogy ez a közeljövőben jelentősen csökkenne, de Branson szerint a következő évtizedben az árak 40-50 ezer dollár körül normalizálódhatnak.

(BBC News | CNBC)