Piroska
3 °C
4 °C

Mindennél okosabb lesz a Mate 20 Pro

20181016 140445
2018.10.16. 16:48

Bemutatták Londonban a Huawei Mate 20 és Mate 20 Pro mobilt, a két készülékbe minden tudását belesűrítette a kínai gyártó. Megsokszorozták a mesterséges intelligencia képességeit, és már látványra is abszolút élvonalbeli a készülék, jó érzés kézbe venni a vékony és finoman lekerekített formájú, üvegborítású testet. A Huawei egészen máshogyan látja a méretek és a képességek közötti összefüggést, mint az Apple, mert a nagyobb telefon a normál, míg a kisebb méretű a profi változat.

A többi hasonló méretű készülék után fel se tűnik, hogy a Mate 20 kijelzőjének képátlója 6,53 col,

pedig ez már minimum határsértés a tabletek felségterületén.

A 2244×1440 pixeles felbontás szinte átlagosnak mondható, de ezt fölösleges lenne túlzásba vinni: minél több a képpont, annál nagyobb a fogyasztás.

A Mate 20 Pro kisebb méretű, 6,39 colos a kijelzője, a felbontása viszont nagyobb, 3120×1440 pixeles. 

A hátlapon lévő kamerasziget csak Huawei-mércével szokványos, hiszen a tavasszal bemutatott P20 Pro három lencsés rendszerét találjuk meg itt is, és kevés rivális gyártónak van hasonló többkamerás megoldása. A Leicával közösen kifejlesztett kamerák más elrendezést kaptak, mint a P20 Próban, a mobil széléről középre kerültek, így talán ritkábban kerülnek a lencsék az ujjaink takarásába. Maradjunk is ennél a témánál, mert a P20 Próhoz képest is fejlődött a kamera. Az ultraszéles látószögű lencsével például 2,5 centiméteres távolságból olyan közeliket lehet fotózni, amilyeneket még nem láttunk mobilon. Szupercuki képek készülhetnek a házikedveceinkről. 

Az előlapon nagyobb a különbség, a sima Mate 20 kijelzőjén csak egy cseppnyi bevágás van, míg a Mate 20 Pro kijelzőjén egy szélesebb kamerasziget terül el.

   Mate 20 Mate 20 Pro
Ultraszéles látószögű lencse 16 MP, f/2.2, 17 mm 20 MP, f/2.2, 16 mm
Széles látószögű lencse 12 MP, f/1.8, 27 mm 40 MP, f/1.8, 27 mm
Telefotó lencse 8 MP, f/2.4, 52 mm 8 MP, f/2.4, 80 mm

Első ránézésre talán kevésbé feltűnő, hogy eltűnt az ujjlenyomatszenzor a Mate 20 Pro telefonról, és átkerült a kijelzőbe, amit egy meghatározott ponton kell megérinteni, hogy fel tudjuk oldani a kijelzőzárat. Izgalmas megoldás, csak aztán vigyázni kell a kijelzőre, nehogy egy pókhálós töréssel kizárjuk magunkat a telefonból. Persze ott van még alternatívaként a jól bevált 3D arcfelismerés is, ez is csak a Pro változatban, és a kötelező minta vagy PIN-kód. Az viszont csak később fog kiderülni, hogy ez az újfajta leolvasó mennyire pontos és megbízható, milyen könnyű átverni.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy a Huawei a legújabb Kirin 980 nyolcmagos processzort építi be a Mate 20 sorozatba, amelybe óriási mesterséges intelligenciás kapacitás került, ami elsősorban a fényképezés területén segít majd, gyorsabban felismeri majd a telefon a különböző témákat, hogy azokhoz igazítsa a kamera beállításait. Az ételekről azt is igyekszik megmondani, hogy pontosan mi van a tányérunkon, és az mennyi kalóriát tartalmaz.  

A frissítéssel később megjelenő AI Color mód pedig arra lesz képes, hogy a kép fő tárgya színes legyen, minden más viszont fekete-fehéren jelenjen meg a háttérben. Ezen kívül a telefonon futó appok menedzselését is segíti az AI, valamint a Pro változatban a 3D arcfelismerést, ami hasonló az iPhone X-ekben látott megoldáshoz.

Mivel csak a Mate 20 Pro kapott előlapi 3D kamerát, ez tud még egy trükköt, a segítségével játékbabákat is beszkennelhetünk, és miután megvan róla a 3D modell, a telefon a kiterjesztett valóságban úgy tudja használni a grafikát, mintha azt valaki számítógéppel rajzolta volna meg. A színpadon élőben beszkennelt plüss pandamackó rajza sétálni, integetni tudott a kiterjesztett valóságban, a telefon ugyanis felismeri a modell végtagjait és a fejét, majd ez alapján futtatja le az animációkat. Egészen sokkoló volt látni, hogy mire képes egy telefon.

Mobilneten akár 1400 mbps sebesség is elérhető, wifin 1700 Mbps a csúcs.

A Kirin 980 gyorsabban futtatja az appokat, és a Hauwei azt ígéri, hogy ettől jóval gördülékenyebb lesz a telefon működése, még gyorsabban reagál a készülék az érintésre, hamarabb megnyílnak az alkalmazások. Hatékonyabban is az új rendszer, a mobil áramfogyasztása jobb lesz, ami a Mate 20 kereken 4000 mAh-s aksijával és a Mate 20 Pro 4200 mAh-s aksijával valószínűleg többnapos üzemidőt jelent normál használat mellett.

A töltő 40 wattos, ez egészen kimagasló, állítólag 30 perc alatt 70 százalékos szint érhető el. Nagyon bízunk benne, hogy hőmérsékleti problémák nélkül. A vezeték nélküli töltő is 15 watton megy, szóval ez a módszer is elég gyors, sőt a Mate 20 vezeték nélküli töltőként is működik.

rá lehet fektetni egy iPhone X-et, ha lemerült, hogy feltöltődjön.

Az alaphardver elég komoly, 4, 6 vagy 8 gigabájt memóriával és 128, 256 vagy 512 gigabájtos tárolóval lehet majd hozzájutni. A bővítéssel viszont lehetnek gondok, miután a Mate 20 nem a szabványos microSD formátumot használja, hanem egy nano memory card nevű adattárolót, ami 45 százalékkal kisebb. Hogy lesz-e ebből világszabvány, azt még meglátjuk, de ha nem, akkor ez biztosan nagyon drága mulatság lesz. A Sony sem húzta túl sokáig a Memory Stick kártyákkal, bedarálta a piacát a szabványos microSD.

A telefonon Android 9 fut, persze a Huawei saját EMUI kezelőfelületével. Ennek része a számítógépszerű működés is, amikor egy nagyobb monitoron, egérrel és billentyűzeten is kényelmesen kezelhető interfész jelenik meg. Ez eddig usb-c és hdmi adapterrel működött, most viszont már vezeték nélküli módban is aktiválható a Miracast-kompatibilis kijelzőkön, valamint a Huawei saját hdmi adapterével.

Richard Yu, a Huawei vezérigazgatója a bemutató végére tartogatott még egy meglepetést, a Mate 20 X mobilt, amelyet elképesztően nagy 7,2 colos kijelzővel láttak el, amelyre 4096 érzékenységi szintű tollal is lehet rajzolni. Emögött 5000 mAh-s aksit találni, és a 40 megapixeles kamerát tartalmazó háromlencsés konfigurációt.

Az árak így alakulnak:

  • Mate 20: 800 euró 4 GB RAM-mal és 128 GB tárhellyel, 850 euró a 6GB + 128 GB verzió
  • Mate 20 Pro: 1050 euró a 6 GB + 128 GB változat
  • Mate 20 X: 900 euró 6 GB RAM-mal és 128 GB tárhellyel

A Mate 20 Pro jobb anyagokból készült ikertestvére, a Porsche Desing által tervezett Mate 20 RS olcsóbb verziója 1695 euróba kerül 8 GB RAM-mal és 256 GB tárhellyel, míg az abszolút csúcskategóriás verzió 2095 euró, ebben már 512 GB a tárhely. 

(Borítókép: Tóth Balázs / Index)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!