Jolán
2 °C
4 °C

Robotok fejik a kocsi teheneket

2018.10.19. 08:49

Egymilliárd forintos beruházással épült robotizált tehénistállót adtak át csütörtökön Kocson; az Aranykocsi Zrt. létesítményében az állatok fejését robotok végzik, emellett a takarmányozást, a trágyázást és a többi szükséges műveletet is teljesen automatizálták.

László Kálmán vezérigazgató az MTI-nek elmondta, az 540 tejelő szarvasmarha ellátásához egy műszakban két ember munkájára van szükség. Ez Magyarország első olyan tehénistállója, ahol nyolc robot végzi az állatok fejését. A fejlesztést az Aranykocsi Zrt. önerőből végezte el, a források felét az MKB kedvezményes kamatozású hitele biztosította.

A most átadott tehénistálló Közép-Európa egyik legkorszerűbb létesítménye, a svéd DeLaval cég technológiájának felhasználásával hozták létre. A fejlesztés az Aranykocsi Zrt. 30 éves történetének legnagyobb beruházása.

Az Aranykocsi Zrt. 1993-ban alakult, a korábbi termelőszövetkezet jogutódjaként. A társaságnak 400 tulajdonosa van, a korábbi szövetkezeti tagok és örököseik. A zrt. 170 embert foglalkoztat, 2017-ben három milliárd forintos árbevételt ért el. A vállalkozás 1600 hektáros, bérelt területen termel növényt, 950 anyakocától évente 30 ezer sertést bocsát ki, valamint ezer szarvasmarha tartásával évente 9,2 millió liter tejet értékesít.